A hit és tanulás 35. konferenciája Hongkongban |
|
|
|
 A hongkong-i Adventista szemináriumban megtartott konferencia résztvevői
2007. március
11-22. között szervezte
meg a Generál Konferencia a „Faith and Learning" 35. konferenciáját a kínai
Hongkongban. Mintegy két-háromszáz potenciális résztvevő közül választották ki
azt a harminc személyt, akik meghívást kaptak erre az alkalomra. Európából
három személyt hívtak meg, a Magyar Uniót dr. Tokics Imre testvérünk
képviselte.
A délelőtti órákban a témával kapcsolatos
előadásokat hallgattak meg a résztvevők, délután pedig a könyvtárban írták és
fogalmazták a dolgozatokat. Minden résztvevőnek egy húsz oldalas tanulmányt
kellett elkészíteni a választott témával kapcsolatban. Három nagy tudású
professzorral kellett egyeztetni naponta, akik hathatós tanácsaikon keresztül
segítséget nyújtottak a nemzetközi résztvevők számára.
A reggeli és esti áhítatokra nagy hangsúlyt
helyezett dr. Humberto Rasi testvér, aki évek óta szervezi a hit és tanulás
integrációját az adventista egyházban. A résztvevők a világ különböző részéről
képviselték intézményeiket. A konferencia zárónapján minden résztvevő egyórás
előadásban mutatta be dolgozatának lényeges elemeit, és ezt követően a feltett
kérdésekre adott választ. Dr. Tokics Imre
a magyarországi lelkészképzés jövőjéről írta meg tanulmányát. A dolgozatokat még
ebben az évben megjelenteti a Generál Konferencia Nevelési Osztálya egy kötetbe
foglalva, és megküldi az összes adventista könyvtár számára.
A Kínai
Unió az Észak-ázsiai Csendes-óceáni Divízióhoz tartozik, amelynek 945 gyülekezete
és megközelítőleg 350 ezer tagja van. A Kínai Uniót 1999-ben szervezték újjá,
mivel az 1949-es alapításhoz képest megváltoztak a körülmények. Kínában nincs
európai mércével mért vallásszabadság, de ennek ellenére ezrek és ezrek
végeznek önkéntes misszionáriusi tevékenységet, melynek hatására dinamikusan
növekszik az egyház.
(TIT)
|