Az Adventista Teológiai
Főiskola Szenátusának 16/XV/2012. sz. határozata alapján pályázatot hirdetünk
meg az ATF Gazdasági Igazgatói munkakörére.
A
pályázó a 217/1998. (XI. 30.) Korm. Rendelet 17. § (4) bekezdésének
figyelembevételével a következő feltételek teljesülése alapján kerül
kiválasztásra: „Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv gazdasági
vezetőjének szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy felsőfokú iskolai
végzettséggel és emellett legalább mérlegképes könyvelői képesítéssel vagy
ezzel egyenértékű képesítéssel kell rendelkeznie. Ez utóbbiaknak szerepelniük
kell a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (3)-(5) bekezdése
szerinti nyilvántartás valamelyikében, és rendelkezniük kell ennek megfelelően
a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel (igazolvánnyal)."
Az
ATF mindezek mellett kiköti, hogy a pályázó rendelkezzen oktatási intézmény
gazdasági vezetésében szerzett minimum 3 éves gyakorlattal, oktatási, valamint
pályázatírói tapasztalattal, és érezzen affinitást egy, még a beindítás előtt
álló management szakirányon történő oktatáshoz.
A
pályázat nyertesének fizetése az ATF pénzügyi szabályzója szerint kerül
megállapításra. A pályázatokat az intézmény rektorának kell címezni, és postai
úton vagy e-mailen 2012. április 30-ig beküldeni a főiskola címére (2119 Pécel,
Ráday u. 12;
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
). Az állás betöltésére legkorábban 2012.
június 1-től kerülhet sor.
A
pályázathoz az alábbi okiratok hiteles másolatát kérjük csatolni:
1)
szakmai önéletrajz,
2)
lelkészi ajánlás,
3)
felsőfokú iskolai végzettséget
igazoló oklevél.
Pécel, 2012.
március 7.
Dr. Szilvási József
rektor
|