Amikor a terület vezetői felkértek a nyíregyházi Bibliai Szabadegyetem szervezésére, nagy ajándéknak tekintettem. Hét éve volt alkalmam hasonló programot vezetni Sátoraljaújhelyen. Ott sok áldott pillanatot élhettünk meg, mind a hallgatók, mind az előadók és a gyülekezet is. Nagyon jó kapcsolatokon túl, egy Isten felé sokkal nyitottabb közössége született meg, ami Bibliaklubként az óta is működik.

A nyíregyházi körzet nem az én szolgálati területemhez tartozik, e miatt nem volt alkalmam elég időt tölteni a gyülekezet felkészítésével, mégis néhány testvér kapcsolatainak segítségével megjelent hirdetésünk a helyi lapban, rádióban, a tv-ben, a könyvtár honlapján. Kisebb csoportok imaórákkal támogatták a szervezés munkáját, és Isten áldását kérték az előadásokra.

Amikor az előadás helyszíne mellett döntöttünk, ami a Megyei és Városi Könyvtár konferenciaterme, a hit vezérelt és nem a tapasztalat. Ahogy telt az idő, és egyre nagyobb ismertségre tettem szert a könyvtári dolgozók és az e-mailen érdeklődők körében, az volt a benyomásom, hogy nagyobbat kellet volna álmodni, mert kevés lesz a százharminc férőhelyes terem. A meghívókat még csak ezután vitték, küldték el testvéreink, amit a gyülekezet régebbi rendezvényeit látogató vendégeknek és a könyvtár adatbázisában szereplő címekre is elküldhettük. (Nem vagyok híve az utcai osztogatásnak, sem a postaládába való bedobálásoknak.)

Reménységem lett a félelmem. Mi lesz, ha nem férünk el?! És így lett. Első alkalommal - a zord, fagyos téli időjárás ellenére is - az előadóteremben százötvenen voltunk, az aulában pedig nem is tudom hányan hallgatták végig az előadást. A könyvtár vezetőségét is meglepte a nagy érdeklődés, és úgy segítettek rajtunk, hogy először az aulában monitorra vetítették ki a teremben látható programot, majd amikor kétszázan lettünk, kinyitották a kamaratermet, ahol remek kép és hangminőségben nézhetik és hallgathatják végig az előadást a vendégek.

„Isten nem érdemeink szerint cselekszik" - szoktuk mondani. Valóban, most szükségünket nézte, hogy az „önmagunk körül való forgolódás" helyett küldetésünket lássuk meg, és azokat az embereket, akikre Krisztus még vár.

A hallgatók összetétele hasonló, mint az előbbi szabadegyetemeké. Kevés fiatal, kevés középkorú, zömében a „de jól nézel ki!" korosztály van jelen. Ezek közül is jóval több a hölgy, mint az úr. Ez mindig is így volt, a férfiak nehezebben mozdulnak, de ők az elsők, akik otthon elolvassák a nejük által hazavitt jegyzetet, és segítenek a házi dolgozat megírásában, utánajárva minden felkutatható helynek a témában. És ezek az anyák és nagymamák adják hírül gyermekeiknek és unokáiknak az ott hallottakat. Így jár az előadásainkra egy édesanya két lányával, akik közül az egyik Kisvárdáról, a másik Paszabról érkezik minden este.

Hálás vagyok Istennek a főiskolánk tanáraiért, lelkészeinkért, akik felvállalják ezt az áldozatot, hogy az országban több helyre elutaznak azért, hogy a helyi gyülekezetekkel együtt megtalálják a Biblia történetein és üzenetein túl a mindeneket kezében tartó Istent.

Hálát adok Istennek a vendégekért, akik nagy érdeklődéssel és tisztelettel fogadják az előadókat és a hallottakat, és már kezdenek közösséggé formálódni.

Hálás vagyok Istennek a testvérekért, akik részt vesznek az előadásokon, és azokért, akik szolgálatukkal is támogatják a rendezvényt.

Hálás vagyok Istennek, a lehetőségért, hogy én is részese lehetek ennek a hétről hétre születő csodának.

Végül kéréssel szeretnék felétek fordulni. A rendszeres hallgatókat Sátoraljaújhelyen is megajándékoztuk egy elismerő oklevéllel és egy Bibliával. Ezt itt is kilátásba helyeztem, és így csodálatos gondba is kerültem. Legalább százötven „Ajándék Bibliára" lenne szükségem, amiért szintén hálás vagyok Istennek.

Pócsi Lászlóné, Irén