2011. december 15-től 2012. március 17-ig vetített képes
előadás-sorozat keretében megismertük Jézus életének hét híres helyszínét,
melyek fontos állomások voltak akkor is és számunkra ma is. Megindító volt
látni azokat a helyeket, ahol Jézus kétezer évvel ezelőtt járt, tanított és
gyógyított, örült és szenvedett mindannyiunkért.
Az előadásokra - melyeket a Móra Ferenc
Művelődési Házban tartott Bodnár János lelkész - ismét hívtunk és vártunk
vendégeket.
Ez év januárjától a szombati gyülekezeti
alkalmainkat is ezen a helyen tartjuk, ahová korábbi kedves vendégeink szintén
el szoktak időnként látogatni, így együtt tanulunk Isten szeretetéről,
tetteiről.
A településen sok helyre kitettük
plakátjainkat, hívtuk ismerőseinket. Azok a kedves vendégeink, akik az utóbbi
időben gyülekezetünket látogatták (4-6 fő), többször eljöttek ezekre az
alkalmakra is. Részükre könyveket, naptárakat, könyvjelzőket ajándékoztunk, és
hívtuk őket további programjainkra is.
Ez az előadás-sorozat a megváltási terv
kulcsfontosságú helyeit mutatta be. Hallhattunk a Bibliába leíratott
ígéretekről és azok beteljesedéséről, megismerkedhettünk jelentőségteljes
hegyekkel, ahol nagyon fontos és komoly, egyben felemelő dolgok történtek.
Ellátogattunk a boldogmondások hegyére, melyekről az elmúlt évben részletesen
is hallottunk előadásokat. Újból megállapíthattuk, hogy a Jézussal való
találkozás többek gondolkodásában gyökeres változásokat eredményezett. Ha
akarjuk, ez ma is megtörténik, csak kérnünk kell. Láthattuk azt is, hogy van,
amikor a lehetetlen is lehetséges. Újból az eszünkbe vésődött, hogy az a jó, ha
döntéseink Jézus mellett egy életre szólnak.
A korábbi kiemelkedő események
helyszíneinek szemlélése közben megható volt látni, hogy a kétezer éve történt
dolgoknak mennyi emléket állítottak, és azokat ma is milyen sokan látogatják.
Fogadjuk el ma is mi is Jézus hívását!
Kedves vendégeink közül ketten elfogadták, és a keresztségre készülnek.
Istennek adunk értük hálát.
K. Lné
|