Keresztségi és menyegzői istentisztelet Orosházán |
|
|
|
2007. március 9-én felejthetetlen szombatban volt része az Orosházi Gyülekezetnek,
valamint hasonlóképpen emlékezetes volt az új hét kezdőnapja is. Ahogy Kovács
László lelkész fogalmazott, két csodálatos esemény kapcsolódott egybe és
mindkét esemény örök életre szóló döntést szimbolizált.
 Keresztség Orosházán Szombaton Gera
Zsuzsanna szövetséget kötött az Úrral, az azt követő napon pedig Isten színe
előtt fogadalmat tett Dimák Jánossal, hogy életüket ezután együtt folytatják és
együtt járnak tovább Isten útján.
Zsuzsát Kovács
László keresztelte, hiszen ő és felesége, Sarolta készítették fel. Az
alámerítkezés után az Orosházi Gyülekezet nevében Zsuzsát Kis István lelkész
köszöntötte.
A menyegzői
istentiszteletet ugyancsak Kovács László vezette. A zene- és kórusszámok, az
elhangzó vers az összetartozás mélységes voltáról szóltak, és ezt erősítették
meg a szeretethimnuszból idézett igehelyek is.
Kis István az
orosházi gyülekezet nevében 1Thess 3:12-13 versét olvasta fel útravalóként,
ezennel már Zsuzsától és Jánostól együttesen kérve azt, hogy ketten, egymást
erősítve törekedjenek a Krisztusban való növekedés nemes feladatának
betöltésére.
Schiller Alíz
|