Március 24-i
szombatnapunkon közel száz résztvevővel dicsérhettük az Urat. Izgalommal vártuk
közelről és távolabbról érkező testvéreinket.
A
boldog egymásra találást szívélyes üdvözlések követték, majd Körmöczy Miklós testvér
köszöntésével megkezdődött a szombatiskola. A tanulmány átvétele Gyürüs István
testvér vezetésével könnyed stílusban, de lényegre törően, ismereteinket
felidézve lélekben épülve zajlott.
A
szolgálatok - az alkalomhoz illően - mosolyra fakasztottak bennünket,
megmelengették szívünket. A legkisebbek énekszóval, az ifjak prózával, az
idősebbek pedig verssel köszöntötték az Urat. Részünk lehetett hangszeres
előadásban is és a kiskőrösi kórus jóvoltából egész napunkat hitünk énekei
díszítették.
Az
istentisztelet témája - ahogyan az idei év fő gondolatköre is - a nagy küzdelem
volt. Előadóink más-más megközelítéssel fedték fel e tárgy részleteit. Ócsai
Tamás világunkra, az emberiségre vonatkozóan, Zólyomi Renáta a gyülekezetek
szintjén, míg Ősz-Farkas Ernő az egyén szempontjából vizsgálva járta körül a
nagy küzdelem eseményeit.
A
finom ebédet követően tapasztalatokat hallgathattunk meg, illetve az Úrral
szerzett bizonyságainkat osztottuk meg egymással.
Hálásak
vagyunk Istennek a nap áldásaiért, e nagy közösséghez való tartozás érzéséért
és a reménységért, hogy „annakokáért mi
is, kiket a bizonyosságnak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden
akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő
küzdőtért" (Zsid 12:1).
Mátyási Anita
|