A viski evangelizáció margójára

A kezdet - Amikor Farkas Győző lelkész kollégám egy húsz részből álló, döntésre hívó sorozatra kért fel Visk településen, és több egyeztetés után megállapodtunk abban, hogy 2012. február 19. vasárnap estétől március 8-ig tartjuk a programot a kinti gyülekezetünkben, még nem gondoltam, hogy eddigi szolgálatom egyik leginkább erőt próbáló tapasztalata előtt állok.

Az első próba - Az indulás előtti péntek este, miközben a másnapi szolgálatra készültem, egyre rosszabbul éreztem magam. Hamar lefeküdtem, de még tízkor sem tudtam elaludni, mert annyira dideregtem, hogy nem tudtam uralkodni a fogvacogásomon. Éjjel kettő után arra ébredtem, hogy patakzik rólam a víz. A feleségem, Márti, megmérte a lázam, negyven fok volt. Az ügyeletes orvos egyáltalán nem ajánlotta ebben az állapotban a külföldi utat. A bőröndömbe néhány gyógyszerrel több került, majd imádsággal indultam neki vasárnap az útnak. Igyekeztem elhagyni a betegséget, de az nem hagyott el engem, mégis minden este maradéktalanul meg tudtam tartani a prédikációkat még lázasan is. Segítségemre volt ebben házigazdám, Ambrus Zoltán testvér és felesége, Mása Marosménesen - az adventista szanatóriumban szerzett gyógyító tudása, valamint azok az imák, amiket minden reggel, minden este, és amikor csak alkalmunk adódott rá - elmondtunk a mi drága Megváltónknak.

További küzdelmek - A sorozat egész ideje alatt nemcsak én lettem beteg. Zoltán, aki a házigazda teendői mellett több feladatot is ellátott - például az ő segítségével látogattam a vendégeket, minden este elment néhány látogatóért, akik különben nem tudtak volna időben odaérni az alkalmakra - szintén több napra leesett a lábáról, és ágyban kellett maradnia a magas láz miatt. Később a felesége is így járt és a látogatók és családtagjaik közül is többen. A legrosszabb a gyermekek lebetegedése volt, hiszen ők sokkal magasabb lázzal, sokszor a kórházba kerüléssel küzdöttek. Emiatt alig akadt olyan este, hogy a családokból egyszerre mindenki részt tudjon venni az evangelizáción. Esti imáimban sokszor kértem, hogy legalább tolmácsom, Pista bácsi, maradjon egészséges. Így is lett. De nemcsak a betegség volt ellenünk, hanem az időjárás is. Nappal olvadt a nagy hó, éjjelente fagyott és esett. Ezért az imaházat sokszor vízben kellett megközelíteni, majd az átázott cipőben, fagyban hazamenni. Úgy is mondhatnám, hogy kelendő volt a nylon szatyor a cipőbe. Többször előfordult, hogy ha kora délután meglátogattam a vendégeket, estére már másik cipőt kellett felvenni.

Az áldás megtapasztalása - Kárpátalján a mi sorozatunk volt idén az első, ami elkezdődött, a többi csak egy-két héttel később indult. Mivel nem volt tapasztalatom, nem tudtam, milyen látogatottságra számíthatok. A legelső este 4-5 vendég volt, ami eléggé elcsüggesztett. Hát ezért jöttem? - gondoltam -, de az imák erőt adtak. Az első héten a látogatás növekedett, volt este, amikor a vendégek száma elérte a 15 főt, de azt később sem haladta meg. Magamban számolgattam, hogyha ennyien jönnek, mennyien fognak lemorzsolódni a nehezebb témáknál, mint a szombat vagy a holtak állapota; és mennyien fognak keresztségre jelentkezni? Volt azonban a gyülekezetben egy testvér, Misa, aki évek óta imádkozott családja megtéréséért, sőt minden szombaton böjtölt értük. Fiai, lánya, azok családja, felesége és sógornője is ott volt esténként a széksorok között, és nem maradtak el a „nehezebb" igazságoknál sem. Testvérem kitartása, évek óta tartó hűsége engem is arra bátorított, hogy szívvel-lélekkel és hittel szolgáljak mindvégig. Végül elérkezett a döntésre hívás napja, amikor a keresztségről beszéltem. Nem volt ott mindenki azok közül, akik jártak, akikre számítottam, de így is többen voltunk. Végül hat személy, négy felnőtt és két gyermek jelezte, hogy szeretne szövetségre lépni Istennel. Rá két napra, az utolsó alkalommal, mielőtt eljöttem, még egyszer megismételtem a felhívást és nyolcan jelezték szándékukat, mert még két felnőtt csatlakozott a keresztségi osztályhoz. Közöttük Misa egyik fia, valamint felesége és sógornője is. Imában azóta is küzdök értük és kedves ottmaradt szolgatársaimért. Isten áldja őket!

Restás László