2012. április 14-én ismét örömünnepen vehettünk részt, melyért Istennek adunk hálát. Két kedves vendégünk döntött úgy, hogy szövetséget köt Istennel, és a pestlőrinci gyülekezetben keresztelkedtek meg ezen a napon.
Bodnár János vezetésével a frissen megépített keresztelő-medencébe a
Pestlőrinci Gyülekezetből Pataki Szilvia és Szakács Sándor, az
Albertirsai Gyülekezetből Rakovecz Anita és Szabó Károly lépett
meghatódva és örömmel. Különösen megindító volt ez az alkalom, mert a
gyülekezetünkből 2011 őszén ugyanitt megkeresztelkedett Szabóné Boltos
Alexandra testvérünk édesanyja és férje kötött most szövetséget az
Úrral.
A gyülekezeti helyiség megtelt együtt örülőkkel. Szép
szolgálatokat hallhattunk, és az igehirdetésben egy történeten keresztül
megérthettük, hogy a jó döntéseket nem szabad halogatni, mert külső
körülmény közbejöhet, és akkor a reménység nem fog beteljesedni.
Lelkészünk szolgálatra hívta új testvéreinket. Ez mindannyiunk feladata,
végezzük szeretettel.
A vendéglátó Pestlőrinci Gyülekezet virág- és könyvajándékkal köszöntötte megkeresztelkedett testvéreinket.
Hálásan köszönjük Istennek, hogy ilyen örömben lehetett részünk, és kérjük vezetését továbbra is.
K. Lné
|