Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy közel egy évig tartó küzdelem után mára elindulhatott Hidason az Adventista Házi Segítségnyújtó Szolgálat. Jelenleg 9 idős emberről gondoskodik a szolgálat.

Az idősek többfajta segítségre szorulnak: öltöztetés, bevásárlás, sétáltatás, gyógyszerezés, vérnyomás- és cukormérés, esetenként takarítás, mosogatás. A kezdeti lépésekhez sok kitartásra volt szükség, de az idősek lelkesedése, öröme, hálája biztatott, hogy ne adjuk fel, és létrehozzunk egy ilyen szolgálatot, ami nagy segítséget jelent a magányos, kiszolgáltatott embereknek. Nagy örömmel fogadták a falu lakosai és a polgármester úr is ezt a segítségnyújtást, annak ellenére, hogy a faluban már működött egy hasonló szervezet.

A szolgálat rövid fennállása óta sok tapasztalatot szereztem rajta keresztül Istennel, melyek közül most kettőt szeretnék megosztani az olvasókkal.

Egy bácsinak - akinek a felesége súlyos betegségben (bénulás következtében) meghalt - az állapota rohamosan romlani kezdett, annak ellenére, hogy előtte nagyon jól bírta magát, míg élt a felesége. A legkülönfélébb betegségek, emésztőrendszeri, pszichés és mozgásszervi betegségek támadták meg már annyira, hogy kórházba is került egy időre. Miután elköszöntem tőle, megígértem, hogy fogok rá gondolni és imádkozom a mielőbbi gyógyulásáért.

Telt-múlt az idő, s egy-két hét múlva a fia felhívott, hogy ismét mehetek a bácsihoz, mert hazajött a kórházból. Nagyon szembetűnő változás látszott rajta, mikor megpillantottam: lefogyott, beesett az arca, egyáltalán nem láttam, hogy jobb állapotban lenne. Ennek ellenére, mindennap mentem hozzá, beszélgettem vele, imádkoztam, biztattam, és ami a legjobb benne, hogy ő is bízott, hitt benne, hogy Isten meg fogja gyógyítani. Sokszor felszakadtak a sebek benne, mert még friss volt a felesége halálának élménye. Aztán tovább folytattam a látogatásaimat nála, sőt sokszor kivittem sétálni, mert csak kísérettel tudott menni, nagyon gyenge volt.

Ahogyan telt az idő, úgy éreztem és láttam, hogy csoda történik vele, mert mindig erősebb és jobb kedvű lett. Aztán elérkezett az egyik nap, amikor azt mondta nekem, hogy ő egész jól érzi magát. Nagyon hálás voltam és boldog, hogy Istennek terve van az emberrel, és hogy egy kis fénysugár lehettem ennek a bácsinak, aki már szinte a legjobb állapotban van, az összes gondozott közül.

A másik tapasztalatom egy nénivel történt, aki szintén elég beteg és kiszolgáltatott, nem tud kiegyenesedni, alig tud járni, de ennek ellenére nagyon nyersen tud az emberrel beszélni. Egyszer be akartam menni hozzá, de zárva volt az ajtó, és amikor kopogtam, azt kiabálta ki, hogy menjek el, nincs senkire szüksége, hagyjam őt békén. Persze nem mentem el, hanem tovább kérleltem, hogy engedjen be, beszéljük meg, hátha tudok valamit segíteni neki. Aztán egy idő múlva, csak beengedett és sértődötten, mint egy kisgyerek panaszkodni kezdett. Elmondta, mennyire belefáradt már az életébe, és hogy miért nem veszi el már a halál az élők sorából, miért kell neki így szenvednie. Sokat beszélgettünk. Azóta is sokat panaszkodik, s mivel nagyon beteg, csak szenvedés az élete. A jelenlegi legfontosabb imacélom az, hogy amíg él, mindenképpen bizonyságot tudjak neki tenni és elmondhassam, megértessem vele, hogy így betegen is van értelme az életének.

Nekem ez a tevékenység egy élmény, tapasztalatok sorozata, ami mindennap előbbre visz, és úgy gondolom, nagyon jót tesz a hitemnek. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!" - mondja Jézus a tanítványoknak. Talán könnyű mondani, de megtenni már nem. Félünk és tele vagyunk fájdalommal. De jó tudni, hogy Ő együtt érez az emberekkel, és életünk biztonságban van az Ő kezében. Ezt szeretném az emberek felé is sugározni. Erősíteni, bíztatni őket, hogy jó az Úrban bízni!

Klungné Ömböli Edit
Adventista Házi Segítségnyújtó Szolgálat Vezetője, Hidas