Könyvajánló
Dr.
Gallusz László: Négy evangélium, egy
Jézus? című könyvéhez
Nap mint nap
találkozunk kifogásokkal, amelyek a négy evangélium különbözőségére való
hivatkozással Jézus Krisztusnak az emberi történelemre gyakorolt példátlan
hatását is megkérdőjelezik. Gallusz László tanulmánya egyben egy keresztényhez
illő, szelíd „vitairat" is ezekkel a kifogásokkal szemben. A négy evangélista
ugyanis négy különböző szempont szerint közelít a Jézus Krisztus életének és
tanításának eseményeihez, és egyenként alkot sajátságos képet az Üdvözítőről. A
tanulmány visszafordul a korai egyházatyák látásmódjához, akik az első
századokban Ezékiel próféta könyvében
leírt (1:10), Isten trónja körül szolgáló élőlényekhez hasonlították az egyes
evangéliumok arculatát és az evangélisták szándékát. Máté: az emberarc, Márk az
oroszlán-arc, Lukács a bikaarc és János a sas-arc. Mindegyik egymástól
különböző, ugyanakkor egymásnak nem ellentmondó, hanem pontosan kiegészítő
módon közelíti meg és mutatja be a Názáreti Jézus földi napjait.
Elegendő
lenne az evangélisták szándékának különbözőségére utalva megkérdőjelezni az
evangéliumi leírások hitelességét? Korántsem! Gallusz László rámutat, hogy
helyesen látták és helyesen jellemezték az egykori egyházatyák az evangéliumok
szerzőinek akaratát, miközben szépen kirajzolódik előttünk, hogy mind a négyen
Isten ihletésére és szándékával egyezően rótták a sorokat. Kétségtelenül - hisz
minden más bibliai iratra jellemző ez - nagymértékben közrejátszott a szerzők
mentalitása, műveltsége, sajátos stílusa. Mindegyik másra helyezte a hangsúlyt.
Mégis ámulatba ejtő az a tény, hogy összevetve a négy evangéliumot, igazán csak
így bontakozik ki a teljes kép. Nem négy különböző, hanem egy, csakis
egyetlenegy Jézusról, aki az út, igazság és élet.
Kökényes Zsuzsa
|