Mit is jelent az
anyák napja? Számunkra egy olyan alkalom, amikor mosolyt csalhatunk számos
édesanya arcára.
A
Zuglói Gyülekezet ifjúsága elindult a Városligetbe, hogy egy szál tulipánnal
kedveskedjen a rengeteg feladattal és munkával túlterhelt édesanyáknak. A
legtöbb hölgy gondterhelten, lehajtott fejjel ballagott családja vagy gyermeke
mellett, de miután megszólítottuk őket, vidáman mentek tovább úti céljuk felé.
A virág mellé kötött Dsida Jenő vers is megtette hatását.
„Köszönöm, Istenem az
édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér
semmi bánat!
Körülvesz virrasztó, áldó
szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni
nem restell.
Áldott teste, lelke csak
érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az
édesanyámat!"
Dsida Jenő
Sok asszonynak
könnybe lábadt a szeme, hiszen idős korukra, sajnos, őket már nem köszönti fel
senki. Több édesanyát még megölelni is volt szerencsénk, akik közül az egyik
úgy fogadta azt, mintha szeretett fiától kapta volna.
Édesapák
kérdezték, hogy apák napját nem tartunk-e, mert ők is örülnének egy szál
virágnak.
Az
emberek nagyon vágynak arra, hogy figyeljenek rájuk, és személy szerint ők
legyenek a szeretet tárgyai. Mi mással okozhatnánk nekik örömet, mint azzal, ha
megosztjuk velük Istenünktől kapott örömünket és szeretetünket? Ez egy jó kezdeményezés
volt, ahogy az egyik édesapa megjegyezte: „Folytassuk tovább!" Menjünk az emberek
közé, és csaljunk mosolyt az arcukra! :-)
Moo
|