Örömmel tapasztalható, hogy az Orosházi Gyülekezet egyre fiatalodik, a gyermekek száma, kezdve a kicsiktől a kamaszokon át az ifjakig, 35-re emelkedett. Mindez hatalmas lendületet ad az egész tagság számára. Ennek megnyilvánulása volt a fiatalok csatlakozása a TED felhívásához, hogy megszervezték a regionális ifjúsági napot 2012. május 12-13-án Orosházán. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a rendezvény valaminek csupán a kezdete, amely folytatódni fog. Mintegy 80 fiatalt (Kondoros-Kamut, Hódmezővásárhely, Orosháza) sikerült mozgósítani, akik felelősségtudatukról tettek tanúságot: gyakorlatban akarták kipróbálni hitük megélését, az örömhír terjesztését.
A rendezvény alkalmából Pörneki Attila és Rajki Ildikó vezetésével tartalmas programok, igényes zenei szolgálatok, szeretetvendégség és sportolási lehetőségek szervezése történt meg.
A szombatiskolai tanulmány átvétele már megalapozta az ifjúsági nap üzenetét, hisz egész negyedévben a misszió fontosságáról tanultunk.
Ezután a fiatalok rendkívül igényes szolgálatai következtek. Az általuk közvetített énekek, zeneszámok felejthetetlen szépségű, igen áldásos üzenetet képviseltek mindannyiunk számára.
A meghívott előadó Kalocsai Tamás volt, a Hetedapi Adventista Egyház Magyar Uniójának ifjúsági vezetője. Prédikációjában „Im-a kulcs" címmel az ima nélkülözhetetlen fontosságáról szólt.
Kezdésül elénk tárt egy személyes tapasztalatot: amikor autójuk CD lejátszója tönkrement, kisfiuk ennyit mondott: „Imádkozzunk Jézushoz, majd Ő megjavítja...." A meglepődött szülők a kisfiúval együtt imába kezdtek; az autóban a zene hangjai felcsendültek, a lejátszó működött, mindaddig, míg a kisfiú el nem aludt. Ilyen, a felnőtteket is megszégyenítő gyermeki hitre van mindannyiunknak szüksége!
A lelkész prédikációjának további gondolatmenetét az ötezer férfi megvendégelésének (Mt 14:13-21) témája köré építette. Isten az öt kenyeret és a két halat előre odakészíti nekünk. A megoldhatatlannak tűnő problémákban megoldások sokaságát teszi körénk, és „Im-a kulcs:" nekünk „csak" imádkoznunk kell, és máris megragadhatjuk a felkínált lehetőségek egyikét.
A prédikációt szeretetvendégség követte, ahol áldásos, bátorító beszélgetések folytak a testvérek között.
Ezt követően a fiatalok egy taktikai megbeszélés után közösen imádkoztak Kalocsai Tamás lelkésszel. Isten áldását kérték a délután megkezdendő missziós munkájukra, majd elindultak Orosháza utcáira, ahol a Jézushoz vezető út és az Iránytű c. könyvvel, a Biblia Levelező Iskola szórólapjaival és más prospektusokkal ajándékozták meg az érdeklődőket. Miközben a fiatalok dolgoztak, mi imáinkban hordoztuk valamennyiüket, és kíváncsian vártuk őket vissza a gyülekezet falai közé.
Végre elérkezett a várva várt 17 óra. Kalocsai Tamás sorra szólította mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat, hogy számoljanak be missziómunkájukról. Fiataljaink megtapasztalták, hogy az ő közös imájuk és a testvérek imája nem volt hiábavaló. Egymást követően számoltak be értékesebbnél értékesebb tapasztalataikról. A hódmezővásárhelyi fiatalok énekszolgálattal keltették fel az arra járók figyelmét, volt , aki az Orosházi Petőfi Művelődési Központ látogatóit célozta meg, mások eljutottak az autóbusz- és a vasútállomásra, illetve egy játszótérre is. A megszólítottak között akadtak olyanok, akik megígérték, egy napon majd ellátogatnak gyülekezetünkbe. Egy kondorosi fiatal pedig két albán nemzetiségű fiú kíséretében tért vissza, akik megilletődve, de lelkesen hallgatták a beszámolókat.
Kalocsai Tamás megerősítette az elhatározást fiataljainkban, hogy a missziómunkát folytatni kell. Szólt az idősebbekhez is: adventistaként elhívásunk az, hogy a megtéretlen embereket Jézushoz vezessük. Jézus példáját követve szolgálnunk kell, az első lépést nekünk kell megtenni az emberek felé. Keressük az elrontott kapcsolatban szenvedő embertársainkat - „Imádkozzunk Jézushoz, Ő majd megjavítja [a kapcsolatot]!"
A beszámolók utáni szeretetvendégségen kialakult beszélgetések során ismeretségek, barátságok szövődtek.
A lelki és a fizikai táplálékot követően pedig a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény tornatermében sportolási - focizás, röp- és kosárlabda - lehetőségek várták ifjainkat.
Vasárnap délelőttre is maradt egy tartalmas beszélgetés Kalocsai Tamás lelkésszel. A fiatalok megvitatták, mik az ifjúsági munka erősségei, gyengeségei, fejlesztendő területei és esetleges veszélyei. A megbeszélés folyamán számtalan jó gondolat, okos ötlet vetődött fel, melyeknek realizálása a jövő feladata lesz.
Ezután eljött a búcsúzás ideje, ami rövid időre ugyan elszomorította fiataljainkat, de ők azonnal megtalálták a megoldást erre is. Elhatározták, hogy ismét szervezésbe fognak, és hamarosan küldik a meghívót a következő ifjúsági napra.
A hagyomány tehát ténylegesen elkezdődött, amit valóban nem lehet nem folytatni!
S. A.
|