A jó idő beköszöntével Gyömrőn a gyermeknap lassan
olyan hagyománnyá válik, mint télen az ADRA-karácsony vagy tavasszal az anyák
napja. Május 20-án kora reggel többen lázas asztal- és padpakolásba, majd
krumplipucolásba kezdtünk, előkészítendő a napot. Nem hiába. Kezdés előtt már
félórával gyülekezni kezdtek a gyerekek és hozzáláttak a kézművességhez: papír
szélforgókat készítettek, aztán 10 órakor hivatalosan is megkezdődött a program
egy ismerkedős játékkal, majd egy érzékletes gyermektörténet következett, ami a
felnőttek számára is tartogatott tanulságot. (A „gyermektörténeteket" hallgatva
mindig azt állapítom meg, hogy azok a felnőtteknek is nagyon hasznosak:
alapigazságokat fogalmaznak meg egyszerűen és tömören. Az „egy bántás - egy
szög"-módszerrel valószínűleg egy életre megtanulta a történet főszereplője,
hogy ne bántson meg másokat. Mert bár a szögeket ugyan ki lehet húzni a
kerítéslécből - bocsánatot lehet kérni -, de a szögek, vagyis a bántás helye
megmarad. Szerencsések vagyunk, hogy gyülekezetünk tagja Bátoriné Gy. Molnár
Ildikó, aki profi gyermektanító, régi „palántás".)
Hangszerbemutató volt a következő
program, a sokoldalú Marton István Ödön testvérünk vezetésével. Billentyűs,
fúvós, vonós és pengetős hangszereket egyaránt bemutatott az érdeklődőknek,
akik ki is próbálhatták, amelyiket akarták.
A kézműves program délelőtt és
délután is folyt. Ötféle kézműves lehetőség várta a gyerekeket: gyöngyfűzés,
szélforgókészítés, fafaragás, agyagozás és papírpillangó-készítés. Talán ez
volt a legsikeresebb program, sokan többfélét is kipróbáltak. A másik hasonlóan
népszerű program a sportolási lehetőség volt: fociztak, pingpongoztak,
labdáztak többen, akár váltogatva a kézműveskedéssel. Kézműves vezetőnk Novák
Nagy Irén, sok kézműves technika ismerője, a játszóház nélkülözhetetlen
kézművestanára.
Ebéd előtt három csapatban
sorversenyt játszottak a gyerekek, nem is kellett senkit sem biztatni az
evésre. Jóízűen fogyasztottuk a szorgalmas testvérnők készítette bográcsos
paprikás krumplit, hamisítatlan bográcsos bukéval. A sorverseny
eredményhirdetésével, jutalmazással, és igény szerint kézműves foglalkozással
és sportolással folytatódott a nap, amíg kezdtek szállingózni a szülők a
gyerekekért. Eredetileg őket is hívtuk közös ebédre és együttlétre, de nem
maradtak. Annak viszont örülünk, hogy egy tartalmas, jó hangulatú, hosszabb
programmal tudtuk lezárni a játszóház idei „tanévét". Huszonöt gyermek volt a
vendégünk, akik - úgy láttuk - feloldódtak és jól érezték magukat nálunk.
Köszönjük Istennek a lehetőséget,
hogy egész évben tarthattuk a Játszóházat, ahol taníthattuk a gyerekeket Isten
szeretetére. Szeptemberben folytatjuk!
Gyarmati
Gyöngyi
|