Avagy hosszú hétvége 36 fiatallal Városerdőn
Ezzel a
címmel hoztak létre a Facebook-on egy csoportot
azok a fiatalok, akik részt vettek
az április 28. és május
1. között megtartott ifihétvégén, Gyula-Városerdőn. És legalább olyan aktívan
leveleznek és ápolják a
kapcsolatot azóta is egymással, mint amilyen
jó hangulatban és közösségben telt ez
a hétvége. Valahogy minden összejött: májusi eleji rekord meleg - milyen jó, hogy volt
úszómedencénk
- a fantasztikus társaság minden tagja aktívan kivette
a részét a csapatépítésből; a remek
táborozóhely, ahol csocsóban, léghokiban mérhettük össze tudásunkat,
de felpattanhattunk egy-egy gokartra is, vagy kedvünkre
ugrálhattunk az óriástrambulinon. Ugyanígy szép emlékként
gondolunk az éjszakai erdei túrára,
de a vicces tábortűzre
is. Minden reggel és este Csonka
Zoli gondoskodott róla, hogy lelki tápláléknak
se maradjunk híjján, a csapatépítő játékokat és programokat
férjem, Gellért és jómagam, a tábor
szervezői biztosítottuk. A konyhából a finomságokat
pedig Zágonyiné Adrinak és Csonka Erikának
köszönhettük.
Számomra az egyik legemlékezetesebb esemény
az volt a táborban,
amikor egyik nap a fiúk
főztek bográcsban a lányoknak, másnap pedig
fordítva: a lányok a
fiúknak. Az ebédkészítés magában foglalta
a terítést és a meghívást
is, ez utóbbi mindkét
esetben igencsak nedvesre sikerült - előkerültek a szódásüvegek locsolkodás céljából, illetve a
fiúk ruhástól kerültek a medencébe. Ugyanígy nagy élmény
volt a mindennapos őrangyalszolgálat. Felnőttként nagyra értékeltem,
hogy a konyhatündérek pontosak, segítőkészek voltak, mindenki
kivette a részét a
munkából.
Köszönetet mondunk a Tiszavidéki Egyházterület, a helyi
gyülekezetek anyagi támogatásáért, az ADRA-nak pedig a
tárgyi adományokért, amelyeket jutalmaknak, tombolatárgyaknak és az ünnepeltek
köszöntésére használtunk fel. A Gyulai
Gyülekezetnek pedig a szombati vendéglátásért és a
finom ebédért! Bár nehéz volt
az elválás, nem végleg vettünk
búcsút a táborhelytől és persze
egymástól sem, hiszen újra
lesz majd itt Ifihétvége!
Gyetvainé Gerlai Krisztina
|