2012. május 12-ét hónapok óta várta az egész gyülekezet. Bár már gyakorlottnak mondhatjuk magunkat különböző alkalmak szervezésében, most mégis, ahogy teltek a napok, egyre izgatottabbak lettünk. „El fogunk férni?” „Milyen virágot vegyünk?” „Lesz elég lepedő?” „Mi legyen az ajándék?” Ilyen és hasonló kérdéseket szegeztünk egymásnak folyamatosan…
2011 tavaszán, az egyik szombat délután egy fiatal lány lépett be az
ajtón az édesanyjával. Az anyuka gyülekezetet keresett a lányának, és
eljöttek a hozzá legközelebb találhatóba, a Zuglói Gyülekezetbe. Attól a
naptól kezdve Anita, amikor csak tudott, eljött. Jött az
istentiszteletekre, a beszélgetésekre, segített az evangelizációban,
otthonát adta a játékesthez. Míg végül év végén szólt, hogy szeretne
megkeresztelkedni. Az évzáró, hálaadó alkalmat figyelemmel kísérők
hallhatták, ahogy Anita elmondja, milyen változáson ment át az elmúlt
egy évben. Elmondása szerint a közösség, a szeretet, a befogadás
erősítette meg abban, hogy Isten mennyire szereti, és ezt egy
szövetségkötéssel szeretné vele megpecsételni.
A felkészülés elkezdődött, közben pedig a keresztelendőnk kérésének
próbáltunk eleget tenni, miszerint ha lehetséges, a keresztség a
gyülekezetben legyen megtartva. A termünk sajnos nem nagy, így a
medencét a kertben helyeztük el. De a fák alatt, virágokkal feldíszítve
nem is lehetett volna jobb helye.
A keresztség számunkra is és a Jézus7 sorozaton megismert vendégink
számára is különleges élmény, meghitt alkalom volt. Szívhez szóló vers-,
zene- és énekszolgálatok hangzottak el az Ige megerősítésére, arra
buzdítva, hogy hitünk erősítsen meg és formáljon cselekvő emberekké.
Alkalmat adtunk az elcsendesedésre is. Leírhattuk válaszunkat,
üzenetünket, imánkat Istennek, melyet két nagy lufi röpített az égbe.
Bár aznap délutánra megérkeztek a felhők, mégis, arra a kis időre,
amíg a kertben voltunk, az eső elállt és előbújtak a nap sugarai is. A
Menny is minket figyelt.
Anita első mondatainak egyike ez volt felém azon a délután: „Most már
hivatalosan is tesók vagyunk!” Kívánjuk, hogy hited és buzgóságod
legyen legalább olyan, mint amilyen most, ezzel másokat is Istenhez
vezetve! Segítsen ebben az az emlékkönyv is, amit olvasgatva
visszaemlékezhetsz erre a csodás napra!
Végül az egyik elhangzott ének szövegével szeretnék minden olvasónak is bátorítást adni.
Baktai Melinda
Semmiért ne aggódj, és semmitől se félj.
Ébred már a hajnal, nem tart örökké az éj.
Mert van egy hű barátod: Jézus, aki letörli könnyeid.
És ha összetört a szíved, ne félj mond el Neki!
refr:
Tudd, hogy veled jár az úton, Ő soha nem hagy el,
jöhet bármi veszély, Veled van az Úr, Megőrzi életed!
Ha túl nehéz a próba, és nem látod a fényt.
Orom nélkül árván, a bánat felemészt.
Emlékezz, van egy hű barátod Jézus, aki letörli könnyeid
és ha összetört a szíved, ne félj mondd el Neki.
Refr:
Tudd, hogy veled jár az úton, Ő soha nem hagy el,
jöhet bármi veszély, Veled van az Úr, Megőrzi életed!
|