Gáborjánban új adventista imaház lesz. Ezt hisszük mi gáborjániak, és egyre többen a körülöttünk élő hittestvéreink és nem hittestvéreink. Megépülnek Jeruzsálem kőfalai, kapui megerősíttetnek. Most is, mint Nehémiás idejében, az Úr emberek által végzi el csodálatos munkáját.
Gyülekezetünk számlaszámot nyitott, elkezdtük a gyűjtést. Felvettük a
kapcsolatot az Advent Rézfúvós Zenekarral, akik 2012. június 9-én
Debrecenben, az imaházunkban szolgáltak. A zenekart új vezetője, Szabó
Imre őrnagy, a Magyar Honvédség Központi Fúvószenekarának karmestere
vezényelte. A délelőtti istentiszteleten együtt énekelt a gyülekezet a
fúvós hangszerek csodálatos hangjaival, majd a közös ebéd után öt órakor
segélykoncertet tartottunk egy új gáborjáni imaházért. Az elhangzó
zeneszámok között, Farkas Attila gáborjáni lelkész beszélt a gyülekezet
múltjáról, jelenéről, jövőjéről, terveiről, képeket is bemutatva a
hallgatóságnak.
A bevétel minden várakozáson felüli volt. Isten után köszönetünket
fejezzük ki az Advent Rézfúvós Zenekar vezetőjének és minden tagjának,
hogy ezt a nemes szolgálatot gyülekezetünkért megtették, dicsőséget
szerezve Istenünk nagy nevének. Köszönetünket fejezzük ki a Debreceni
Gyülekezetnek a lehetőségért és a szeretetért, amit kaptunk ott és
akkor. Hisszük, hogy a csoda valóra válik, hiszünk a csoda
Adományozójában, és folytatjuk tovább a gyűjtést, mert tudjuk,
tapasztaljuk, hogy vannak még jókedvű adakozók.
Imádság háza lesz az a hely... Istenünk neve legyen áldott örökké!
a Gáborjáni Gyülekezet
|