2012. június 11-én kezdődött és 21-én ér véget a Harmadik
Nemzetközi Bibliai Konferencia, amit a Generál Konferencia finanszíroz és a
Bibliai Kutatóintézet munkatársai szervezik. A háromszázhatvan meghívott között
vannak generál konferenciai, valamint divízió főtisztviselők, lelkészi és
nevelési osztályvezetők, lapszerkesztők, de legnagyobb létszámban teológiai
tanárok, tanszékvezetők, valamint olyan egyetemi és főiskolai vezetők, akik a
teológiai képzés területén dolgoznak. A konferencia jelentőségét mutatja, hogy
a Generál Konferencia elnöke, Ted Wilson testvér a megnyitótól a
zárónyilatkozat elfogadásáig velünk lesz, szombaton délelőtt prédikál, délután
pedig fórumot tart a teológusok és az egyházi vezetők együttmunkálkodásáról.
A Harmadik Bibliai Konferencia az utolsó
idők egyik legsúlyosabb kihívására keresi a választ: az emberről szóló bibliai
tanítást háttérbe szorította a modern tudományos emberkép, valamint a különböző
spiritualista ideológiák, ezért a hetednapi adventistáknak határozott választ
kell adni arra a kérdésre, hogy „Kicsoda
az ember?", Istenhez, önmagához, embertársaihoz, valamint a természet
világához való viszonyában. Nem csupán arról van szó, hogy mit mondunk a test,
a lélek és a szellem mibenlétéről és egymáshoz fűződő viszonyáról, meg kell
mutatnunk az ember helyét a teremtett világban: az ember nem istenség, nem is
intelligens állat, hanem olyan teremtmény, aki Isten képmásaként arra hivatott,
hogy sáfárkodjon a teremtett világ rábízott kincseivel.
Tizenhárom előadás és ötvenhat csoportos
megbeszélés dolgozza fel a téma bibliai, teológiai, vallástörténeti,
missziólógiai és filozófiai összefüggéseit. A korábbi konferenciákhoz hasonlóan
ennek a konferenciának az anyagát is közzéteszik felvételen is és könyv
formájában is. Ha az anyagi források rendelkezésemre állnak, szeretném legalább
rövidebb részletekben összefoglalni a konferencia legfontosabb tanításait.
Dr. Szilvási
József
|