A Salgótarjáni Gyülekezet
2012. június 2-án ünnepelte megalapításának 90 éves évfordulóját.
Mivel Salgótarján
ugyanabban az évben, 1922-ben lett város, ezért az idén egy sor kulturális
programot szervezett a város vezetése és a civil szervezetek, egyházak. Mivel
abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közösségünk egyidős a településsel,
úgy döntöttünk, ünnepünket összekötjük a városi jubileummal és missziónk
részévé tesszük.
Az
ünnepélyes istentiszteletre meghívtuk városunk polgármesterét és azoknak a
civil szervezeteknek a vezetőit, akikkel hosszú évek óta együttműködünk.
Barátaink elfogadták a meghívásunkat, és együtt ünnepeltek velünk. A krónikában
összefoglaltuk és párhuzamba állítottuk Salgótarján és a gyülekezet életét,
majd lehetőséget kaptak az előbb említett személyek, hogy köszöntőt
mondhassanak.
A
közösséget Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester és országgyűlési képviselő
asszony, Nagy Ferencné, a Sréter Ferenc Népfőiskolai egyesület elnök asszonya
és dr. Horváth Emilné köszöntötte a Magyar Rákellenes Liga elnök asszonyának
képviseletében. A helyi egyházak közül a Zsidó Hitközség elnök asszonya, Tóth
Klára mondott köszöntőt. Az evangélikus és a református lelkészek írásban
küldték el jókívánságaikat, a Keresztény Advent Közösségtől pedig a gyülekezet
egyik tagja vett részt az istentiszteleten.
Hálaadó
és áldáskérő imára dr. Ősz-Farkas Ernő testvért kértük meg, aki a gyülekezet
jelenleg legrégebbi aktív tagjának, Tóth Lászlóné testvérnek, valamint
legfiatalabb leendő tagjának, Szűcs Nátánnak a társaságában mondta el fohászát.
Ezt követően a Szentírást uniónk elnöke, Ócsai Tamás nyitotta meg.
Igehirdetésében a keresztyén ember, Krisztustól kapott küldetéséről és
gyülekezetünk városért végzendő további szolgálatáról beszélt. Ezt követően, a
közösség másik formáját gyakoroltuk, az udvaron meghívott vendégeinkkel együtt
fogyasztottuk el az ebédet.
A
délutáni istentiszteleten dr. Ősz-Farkas Ernő emlékezett a Salgótarjánban
eltöltött éveire, majd Ábrahám és Sára házassági kapcsolatán keresztül mutatta
be, hogyan válhat egy 90 éves közösség az élet forrásává. A gyülekezetben az
elmúlt évtizedekben szolgált nyugdíjas vagy még aktív lelkész testvérekkel a
jubileumi év második felében szeretnénk együtt ünnepelni és visszaemlékezni
Isten korábbi áldásaira.
Székyné
Dr. Sztrémi Melinda országgyűlési képviselő honlapján
a gyülekezet jubileuma kapcsán a
közösség életét és szolgálatát
méltató
írás olvasható.
Fenyvesi Péter Pál
|