Komoly elhatározások követték
egymást testvéreink életében. Május 12-én a kecskeméti közösség tanúja lehetett Braxa Péter bátor és
határozott döntésének, aki hallgatott az isteni hívó szóra és döntött az Úrral
való szövetségkötés mellett.
Ezt a
csodálatos napot izgatott készülődés követte, amikor is május 27-én, pünkösd vasárnapján,
Braxa Péter és Botos Vivien fiatal testvéreink boldog házasságkötésének lehettünk
együtt ünneplői.
Isten
áldását Kormos Tivadar lelkész testvérünk kérte az előttük álló nagy útra,
melynek ez csak a küszöbe, mint egykor Isten népe, mikor elindultak és nem
tudták merre van Kánaán földje, de mégis haladtak az ígéret földje felé
bizalommal és hittel, mert az Úrban bíztak.
Figyelmüket
felhívta a hármas isteni kötelékre, hogy ez legyen ami az életüket összeköti és
vezeti. Az esküvő ünnepélyességét emelte a "8 az 1-ben" Istent
dicsőítő énekszolgálata, énekben kifejezett jókívánsága és a helyi közösség
versszolgálatai.
„...a szeretet lángját a víz nem
tudja elsodorni,
azt nem lehet csak úgy könnyen
kioltani.
Hisz Istentől ered.
Mert Ő maga a szeretet.
Áldott legyen az Úr, hogy a mai
napot adta.
A mai nap a Ti megáldásotok
napja."
Jánosi - Éger Izabella
|