Szívünkben örömmel és Isten iránti hálával számolunk be a
június 2-i Hitéleti konferenciáról és kórustalálkozóról. Oly nagyon vártuk ezt
a dátumot. Várták a szervezők, a kórusok, gyülekezeti tagok, vendégek. A
Tiszavidéki Egyházterületen ma már hagyomány, hogy minden év tavasz végén, nyár
elején Hitéleti konferenciát rendezünk kórustalálkozóval egybekötve. Az idén új
helyszínen szerveztük meg, a debreceni Lovarda Egyetemi Kulturális és
Konferenciai Központban, amely remek otthont adott ennek a kiemelkedő
eseménynek.
Ezen az alkalmon központi helyet kaptak
az igei gondolatok; Tóth Sándor uniótitkár „Nagy küzdelem az egyházban" címmel
tartott előadást, majd Tamási Károly a Marosvásárhelyi Gyülekezet lelkésze a
Szentírás tanulmányozásának fontosságáról beszélt, délután Banga Emil a
Reménység TV szerkesztő műsorvezetője tartott rövid igei elmélkedést a Hitéleti
konferencia jelmondatáról: „Isten Igéje kezünkben, hatalma és szeretete
szívünkben". Óriási örömmel töltötte el szíveinket, hogy ezen az alkalmon
határon túlról, Erdélyből is köszönthettünk testvéreket. A marosvásárhelyi
kórus szolgálataival a szombat délelőtti, délutáni istentiszteletek keretében
mennyei szférába emelt bennünket. Nem szabad elfeledkeznünk a hazai
gyülekezetek kórusairól sem, amelyeket hosszú lenne felsorolni, azonban
szolgálataikkal örömöt, békét sugároztak felénk.
Persze ez az alkalom nemcsak
szolgálatokról szólt, hanem közösségépítésről, -ápolásról is. Testvérek, rég
nem látott barátok találkozhattak, de köttettek új kapcsolatok is ezen a napon.
Szívünkben szép emlékekkel, vágyakozva
tekintünk a jövő év felé, imádkozva azért, hogy az Úr tegye lehetővé egy ilyen
esemény újbóli megszervezését.
Várhelyi Zoltán
|