Az emberiség életében vannak lehetetlen küldetések, de nem
Istennél! Az Úr minden helyzetben tud megoldást nyújtani, általa mindig van
kiút. A tapasztalatok szerint viszont vannak olyan események, amelyben nem azt
a kiutat adja meg, amire mi számítunk... Ez nem azt jelenti, hogy ne tudná
megadni, amit mi jónak látunk, ha Ő mindig jobban lát mindent!
A Farmosi Gyülekezet ismét lehetetlennek
látszó programot kívánt megvalósítani. Ez évben, immár 7. alkalommal
szerveztünk községünkben gyermeknapot főként szegény, rászoruló családok
számára. Mi kell egy jó gyermekprogramhoz? Gyermekek, játékok, jó programok
és...? Még „három" dolog: pénz, pénz, pénz! Az első három dolog megvolt, de
honnan szerezzük be a hozzávalót? Összefogtunk páran a gyülekezetből, és már jó
előre imádkoztunk, hogy Isten rendelje ki a megvalósításhoz szükséges pénzt is.
Ezután csodálatos tapasztalatokat adott az Úr! Közel 100 000 forint jött össze,
amelyet játékokra, édességekre és könyvekre fordíthattunk. Mások pedig egyéb
szükséges dolgokat adtak. Ámultunk Isten szeretetén és kegyelmén! Még az
időjárást is kedvezőre fordította az Úr! Pénteken még esős vasárnapot jeleztek
előre, mégis csodálatos idő lett.
A gyermeknapon mindenki jól érezte magát.
Voltak, akik végigmentek a 4 akadályos egyéni akadálypályán, volt, aki a
kézműves foglalkozáson készített meglepetés ajándékot, voltak, akiknek nagy
örömére keresztyén bábos barátaink adtak elő egy tanulságos történetet. Egy
mentőápolótól megtanulhatták a gyermekek az újraélesztés tudományát,
kipróbálhattak egy rendőrautót, megtekinthettek egy „igazi" tűzoltást a
szakemberektől. Sőt a tűzoltók jóvoltából még ingyen körhintázhattak is a
bátrabbak. Lehetett lovas kocsizni, íjászkodni, ostort csattogtatni. Közben a
szülők házaspárbajon vehettek részt értékes ajándékokért.
Persze délben nem hagyhattuk éhezni az
összegyűlteket. Három nagy üstben főtt a gulyásleves, amely által 350 ember
lakott jól. Gondoltunk a fizikai-lelki egészségre is! Az egyik sátornál
gyülekezetünk tagjai egészségügyi felméréseket végeztek, tanácsokat adtak minden
vonatkozásban. Mindenkinek volt lehetősége könyveket, könyvjelzőket kapni
ingyen, majd gyülekezetünk újonnan készült szórólapját is magukkal vihették az
élet értelméről. Nem győztük kapkodni a fejünket Isten csodáit látva! Ismét
bebizonyosodott előttünk, hogy ha kitartóan, hittel imádkozunk egy nemes cél
érdekében, akkor nincs lehetetlen számunkra! Isten és mi jó csapattá
formálódtunk! Szívünk megtelt hálával, szemünk könnyel e csodás nap végén.
Azt kívánom minden kedves olvasónak, hogy
tapasztaljátok meg Ti is ezt a csodálatos érzést, amit egyedül csak Istennel
együttműködve kaphatunk meg!
Deák Katalin
|