„Öltözzetek föl azért mint az
Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet,
jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; Elszenvedvén egymást és
megbocsátván köcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna;
miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is"
(Kol 3:12-13).
Hányszor hallottuk
már: „Nem tehetek róla, ilyen a természetem"! Általában mindig mentegetőzés
keretein belül fordul ez elő. Használjuk mi is, használják mások is saját
hibáink elleplezésére. Legtöbbször azokra, amiktől nem tudunk, vagy nem akarunk
megszabadulni. De foglalkozzunk most csak az előbbivel, mert azon az emberen
nem tud még az Isten Igéje sem segíteni, aki nem akar.
Aki
küzdött már önmagával, saját bűneivel, az mind tudja, hogy ez a harc nem könnyű
és az ellenséget lebecsülni nem szabad, mert nagy úr a muszáj. Nem lehet
ugyanis mindenkinek irgalmazni, nem lehetünk mindenkihez jók, egyszer
mindenkinél betelik az a bizonyos pohár és átlépjük az alázat határait is. Ki
tud örökké szelíd maradni ebben a bosszantó világban? Lehetséges-e, hogy sohase
veszítsük el a türelmünket? Sokan gondolják meggyőződéssel még a hívő emberek
között is, hogy mindez szinte lehetetlen. Mert erre egyedül a mi drága Megváltó
Jézus Krisztusunk volt képes. Pál azonban arra bátorít mindannyiunkat, hogy
valósítsuk meg a lehetetlent, és azt is elmondja hogyan.
Egyszerűen
úgy, mint amikor eldöntjük, hogy milyen ruhát vegyünk fel aznap, úgy döntsük el
azt is, hogy milyenek leszünk az embertársainkkal! Vagyis a hozzáállásunk
csupán a döntésünk kérdése, mert minden esetben dönthetünk úgy, hogy
szeretettel, türelemmel, jósággal reagálunk mindenre, ami bennünket ér.
Természetesen ez nem mindig és nem mindenkivel szemben könnyű. Szívesen
megtesszük hozzátartozóinkkal, barátainkkal, azokkal, akik jók hozzánk. De
sokkal nehezebb a bosszantó, unszimpatikus, szeretetünket meg nem érdemlő
emberekkel. Mert ebben az esetben mindig előjön a miért.
Mi
okom lenne rá, hogy velük szemben is jó legyek? Pál erre a kérdésre is
megválaszol: Mert az Isten választottai vagyunk, azaz szentek és szeretettek.
És azért, mert Jézus is ezt tette velünk, pedig meg sem érdemeltük. Mindannyian
örökre szeretve voltunk, vagyunk és leszünk Isten által. Ez a szeretet
változtatta meg az életünket. Ettől a szeretettől kezdtünk el hinni, ez a
szeretet késztetett arra, hogy elhagyjuk rossz szokásainkat, hogy kövessük Őt,
aki maga a SZERETET. Pál egyszerűen csak azt kéri tőlünk, hogy ezt adjuk tovább
úgy, ahogy kaptuk. Mivel méltatlanul kaptuk, adjuk mi is szeretetünket az arra
méltatlanoknak, hátha ők is megváltoznak, mint mi, és megvalósul az emberileg lehetetlen.
Kívánom, hogy mindennap jól döntsünk!
Restás László, lelkész
|