Június közepén egyházunk Vakmissziójának tagjai teljesítettek szolgálatot gyülekezetünkben. Ez így egy hivatalos közlemény, viszont ami mögötte van: egy csoda. A szóösszetétel (szolgálatot teljesíteni) jelentése gazdag tartalom, buzdító erő, cselekvő hit által vált érthetővé.

Sokunkat gondolkodásra késztetett a felismerés: mennyire nem természetes, hogy kinyitom a Bibliát és olvasom. Gyengén, illetve nem látó társainknak amennyivel kevesebb a lehetőségük az Ige olvasására, annyival nagyobb az akaratuk, kitartásuk. Mi látók szembesültünk a ténnyel: milyen „természetes" számunkra a Biblia olvasása, mégis oly kevésszer adunk ezért hálát.

Különös figyelem és várakozás előzte meg Erdődy Viktor igehirdetését. Előadónk egyénisége, beszédstílusa mindnyájunkat magával ragadott. Gondolatainak egyszerűsége, követhetősége könnyedén irányította figyelmünket a lényegre. Sokféle stílusban, módszerrel evangelizálhatunk, de mind közül a legeredményesebb, ha egyszerűen beszeretjük az embereket Isten közösségébe és a gyülekezetekbe. Érezhettük, vendégeink rendelkeznek az effajta szeretni tudás képességével.

Délutánunk még közvetlenebb, bensőségesebb együttlétben telt el. Sok-sok ismerettel gazdagodtunk a misszió életével, mindennapjaival kapcsolatban. Beszélgettünk a látó segítők odaadó munkájáról, a technika nyújtotta lehetőségekről, a munkába állás esélyeiről, a vakvezető kutyák jelentőségéről, a nyári táborokról. Kézbe vehettünk egy Braille-féle pontírással készült könyvet, elámulhattunk azon, hogy az ily módon kinyomtatott Biblia negyvenezer oldalból áll, és megtanultuk, hogyan kell eligazodni a nem látók számára készült karórán. Az elhangzottak alapján pedig kirajzolódott elménkben a felismerés: minden dolgunk  saját döntéseinken és hozzáállásunkon múlik.

Ezúton szeretnék még egyszer hálát adni Istennek ezért a megtartó együttlétért, ahogy szívünk örömmel telt meg és gondolataink azóta is visszatérnek ehhez a gyönyörű szombathoz.

Végül el ne feledjem megemlíteni Viktor zongorakíséretét és testvéreink énekszolgálatait, melyeket az Úr ügye melletti fegyelmezett elkötelezettség, odaadás hatott át. Tízes számú énekünket közösen is elénekeltük, melynek utolsó versszakát idézem: „Szent vagy, szent vagy, szent vagy!/Nem látja fényed, nem csodálhat téged a bűnös földi szem./Mindenható Isten, mégis bízik lelkem, MEGLÁTLAK  téged majd a mennyben fenn." Így legyen!

Mátyási Anita