Második
alkalommal szervezték meg (Nagy József, Zágonyi Tibor, Simon Attila) az
Égerlápi Pákász Tábort a Nógrád megyei Ipolyszögön. A tábor július 2-8-ig
tartott.
Az első napon érkezés után megismerkedtek a
résztvevők, és már itt látszott, remek hangulatban telik majd ez a hét.
Ebben a
néhány napban rengeteg érdekes és izgalmas program várt ránk. Többek
között
ellátogattunk Dejtárra, a madarász táborba, megtekintettük a környező
települések nevezetességeit, körülnéztünk Csesztvén és Balassagyarmaton,
illetve lehetőségünk nyílt megtekinteni, milyen módon történik a
hulladék
újrahasznosítása. Ezenkívül számos hasznos túlélési ismeretet
sajátítottunk el.
Megtanultuk használni a szikravetőt, állítottunk menedéket ponyvából és
sütöttünk botkenyeret is. Szabadidőnkben kreatív sorversenyeket
játszottunk, számháborúztunk, énekeltünk és tanulságos történeteket
hallgattunk
meg.
A szombati istentiszteletet a Balassagyarmati
Gyülekezet lelkésze, Fenyvesi Péter Pál tartotta. A táborlakók énekszolgálattal
készültek erre a napra. Szombat délelőtt a fiatalok és a vendégek közös
énekléssel dicsőítették az Urat.
Reméljük, jövőre is lesz lehetőség megszervezni
ezt a tábort. Köszönjük az Úrnak ezt a csodálatos hetet!
B. Dóra
|