Nagy
izgalommal várta gyülekezetünk Banga-Jánosy Emil lelkészt Marosvásárhelyről,
gyülekezetünk új programja keretében, miszerint rendszeresen fogadunk vendég
prédikátorokat határon túlról. Már 2012. augusztus 3-án, péntek estére vártuk a
szolgálatra, de autójánál műszaki probléma lépett fel. Augusztus 4-én,
szombaton viszont az egész napot vele tölthettük. Nem egyedül jött, családja és
erdélyi testvérek is elkísérték. A nagytermünk zsúfolásig megtelt. 2011-ben ő
volt Kovács-Bíró János „Bizakodó élet" című marosvásárhelyi evangelizációs
sorozatában a beszélgetőpartner. A sorozatot gyülekezetünkben is levetítettük.
Ezúttal a Speranta (Reménység) Televízió missziós
elképzeléseit és gyakorlatát ismertette meg velünk, és ezen a téren a jövőben
is a segítségünkre lesz majd.
Szép énekek, versek, zeneszámok hangzottak el
délelőtt és délután egyaránt - egészen fiatal gyerekek és felnőttek részéről. A
délelőtti prédikáció Róm 12:1-2 versét vette alapigéül. Az előadó Pál
apostollal együtt élet-halál kérdésének tartja Istennek való teljes
odaszánásunkat. Kitért arra a gondolatra is, hogy - adventistaként - ne a
negatívumokat soroljuk először, mit nem teszünk, hanem a pozitívumokat: mit
szabad, lehet tennünk. József és testvérei történetét pedig úgy tárta elénk,
hogy egy-egy személy - például Rúben, Júda vagy Simeon - magatartását különböző
időpontokban vizsgálta meg a Biblia alapján, így láthattuk a változást. Isten
is ugyanolyan vagy hasonló helyzetbe helyezi az embereket, mint amiben korábban
elbuktak, hogy lássa, jobbá lettek-e? Az az általános vélekedés, miszerint: „Ha
újra ilyen helyzetbe kerülnék, már nem tenném ugyanazt a rosszat", nem elég!
Szükség van a próbára, amely - siker esetén - bizonyíték az Ellenség és a
világegyetem előtt is.
Délután Banga testvér elszavalta Váci Mihály „Még
nem elég" című versét, melyet ars poeticájaként a Bibliájában tart. Mózes
történetének azt a részét, amikor a Fáraó sokáig nem engedi ki Izrael népét
Egyiptomból, abból a szempontból vette szemügyre, hogyan munkálkodott
(munkálkodik ma is) Sátán a háttérben az emberekért való küzdelemben. A
„Kicsoda az Úr?", hogy szavára elengedje a Fáraó Izraelt - Lucifer lázadását
idézi. A munka megnehezítése: dolgozzanak többet, kevesebbért - mai realitás
is. A békák eltüntetése már azonnal megtörténhetne, de a Fáraó halaszt, csak
holnapra kéri. A keresztényeknek azt mondja az Ige: már ma, ha Isten szavát
halljuk, cselekedjünk. Azután a Fáraó nem akarta engedni, hogy a pusztában
áldozzanak az izraeliták, maradjanak inkább közel. (Ne legyünk bigottak, szűk
látókörűek! Hangzik ma.) Majd az Ellenség a szülők sikertelen támadása után a
gyermekeket veszi célba, hogy a gyermekeken keresztül a szülőket is megcsalja.
Banga testvér beszélt a média szerepéről a
missziómunkában, mely szerinte a mostani időszakban megragadható, fontos és
alkalmas eszköz. Hallhattunk tőle egy történetet is, hogyan hatott a Speranta Tv adása a
szomszédjára.
Várjuk Banga testérrel a további találkozást és a
reménybeli együtt munkálkodást.
- KM -
|