Nincs olyan hely, ahol Isten szeretete
és kegyelme ne tudná elérni az embert. András a börtönmissziós szolgálat
foglalkozásain találkozott Jézussal. Nem tudott írni-olvasni, társai féltek
tőle. Amit a büntetések, a magánzárka nem tudott elérni, Isten Szentlelke
elérte. András teljesen megváltozott, megtért. Megtanult írni-olvasni,
elvégezte a Biblia Levelező Iskolát, naponta tanulmányozta a Bibliát, a
szombatiskolát, és társainak beszélt az örömhírről, amit
a Bibliából olvasott, ami megváltoztatta az életét. Tíz éven keresztül minden
alkalommal részt vett a missziós alkalmakon, buzdította társait, hogy ők is
csatlakozzanak.
Amikor egy
másik város büntetés-végrehajtási intézetébe került, ott is szervezte a
csoportot, akik a Bibliát szeretnék tanulmányozni, és kérte a lelkészt, menjen
be hozzájuk, és tanulmányozzák együtt a Bibliát. A kijegyzetelt
bibliatanulmánya is mutatta, milyen sokat foglalkozik Isten Igéjével.
Hosszú évek
után eljött a szabadulás napja. András nemcsak a börtön falai közül szabadult,
hanem bűneitől is szabadon új életet kezdett. Szeptember 1-jén elérkezett az a
nap, amire egy évtizedig készült, szövetséget kötött Istennel és
megkeresztelkedett.
András
élete, megtérése bizonyítja, hogy nincs olyan bűn, amit Isten meg ne bocsátana,
és nincs annyira elrontott élet, amit ne tudna helyrehozni.
Lelkes kis
csapat dolgozik a börtönmissziós szolgálatban, de szükség lenne még odaszentelt
életű testvérekre, akik kihasználva a jelenlegi lehetőséget, a börtön falai közé
is beviszik az örömhírt.
Ha
késztetést érzel erre a szolgálatra, és van a közeledben büntetés-végrehajtási
intézet, kérlek jelentkezz a 30/664-3111-es számon, a börtönmissziós
koordinátornál.
Z. E.
|