3 éve ugyanarra a helyre
szervezte az Egészségügyi Szolgálatok Osztálya a túratábort. Ismét a
Mariapfarr-i Berg Hotel adott otthont a bátor csapatnak. Július végén több mint
30 résztvevője volt ennek a különleges életmódtábornak, ahol kevés volt a szó,
de annál több a gyakorlat. Felejthetetlen élmények, látnivalók, új és régi
emberi kapcsolatok, lelki táplálék és szerető gondoskodás - nehéz mindent
mondatokba foglalni.
Részletek
egy résztvevő naplójából
7nappal és 7 éjszaka. Engedtessék meg, hogy kis
szólamokban hozzam a bennem maradtakat. Katolikus húsevőként kihívás az
adventista vegetáriánus túratábor. Érkezés Szombathelyről unokatesóstól,
barátnőstül. Felhő árnyékolta dombos falvak között érkezünk a bázisra, a Berg
Hotelbe.
Azt hiszem, az első nap kezdetén,
lazán bírni fogom a hegymenetet. Mások is ezt hiszik. Közösen tévedünk. Levegőt
kapkodva mászunk fel a kanyargó kövek és tehenek között (csak előbbiek
kanyarognak, utóbbiak állnak és néznek). Felérünk a tengerszemekhez, eltöltenék
egypár napot ott. Közben birkák megeszik a hollandok Kaiser Smarrját. Úgy kell
nekik, hagyják (a magyarok jobban védik az ételüket).
Kedd - menekülőpálya: Fenyvesi
Tibivel bicajtúra a muris Mura völgyében. Ezt bírom fizikálisan is! Kölcsön bicajunk
jól robog, hála a túratársaknak, akik kölcsönadták és áldozatot hozva
megmászták az óriás hegyeket. Mire múlik a Mura, megered az eső, de mi már a
vonaton ülünk.
Hegygerinces szerda! Lelkileg
megerősödve az elején váltakozó eső és köd, havas ösvény és szűrt napfény.
Sokkal könnyebb ebben az időben túrázni! Nem mindig a többet, távolabbra látás
a jó, mi a közelit látjuk, de az igen fontos lesz. El tudunk veszni a
részletekben. Lefelé a hegyről tehenek után kell menni a szűk ösvényen, nem
engedik, hogy megelőzzük őket. Igen érdeklődő fajta, beszélgetünk velük
röviden.
A szabad pénteken Czakó Lacival
megy fel kis csapatunk a Grosseckre. Szép az idő, sok a szó, és ez így a jó.
Kapunk u-szöget a tetőn, ez a díj. Lefele mi is kipróbáljuk a Smarnit, furcsán
készítik, de a túrázónak minden finom. Kicsit ülünk a nyugágyakban.
Szombaton az istentisztelet után
akadályverseny. A vége majdnem az lett, hogy a sorra dőlő fák elől futjuk az
akadályt. A természet ereje, az Isten tenyerén való lét, a védelem. Szép, aggályos
a vihar és gyors. Este kiülünk olvasni a napra, mert nyomtalanul eltűnnek a
sötét fellegek.
Minden este kapunk egy nagy falat
lelki eledelt. Figyelek és élvezem, hogy értem, miről beszél a táborvezető.
Csak szívembe is véssem azokat...
Köszönet a táborért, az
emberekért, a természetért, Deo Gratias!
Ui: nem volt nehéz a
húsnélküliség...
Farkas Zsuzsa
Szombathely
További beszámolók
és képek:
www.turatabor.hu
|