Sporttábor az Őrségben
1997 óta megszakítás nélkül a 16-odik
alkalommal szerveztük meg az Őrségi tábort Szentgyörgyvölgyben. Július 22-29
között összesen 63-an vehettünk részt, ebből 45-en először. Miskolctól Sopronon
át, Nagykanizsán keresztül 11 helyszínről érkeztek a táborozók, kiegészülve egy
tucat szabadegyetemi vendéghallgatóval.
Az idei évben
a lelki programok mellett a sportolás és a kirándulás sem maradt el. A
délelőtti és az esti foglalkozásokat immár nyolcadik éve dr. Szigeti Jenő
lelkipásztor vezette. Először a gyermekeket szólította meg a Tihamér-mesékkel,
majd a felnőtteket az „Életsorsok - bibliai emberek" című előadásaival. Így
betekinthettünk az Ószövetség egy-egy személyének (Kaintól Dánielig)
élettörténetébe, hogy Isten egyik-másik helyzetben milyen megoldást adott
számukra, és így számunkra is van szabadulás.
Külön öröm
volt, hogy a REK részéről Czinkota András lelkipásztor is köztünk lehetett, és
különböző könyveket mutatott be a résztvevőknek a kiadó kínálatából. Kalocsai
Tamás lelkipásztor, ifjúsági osztályvezető pedig a fiataloknak szervezett
programokban segített. A szabadidőben pingpongozhattunk, focizhattunk,
kosarazhattunk, lábtengó bajnokságot szerveztük és lubickolhattunk a
medencében. De volt kisebb-nagyobb bicajtúra és fazekas ismerősünknél is
kéttucatnyian agyagozhattak.
Nagyszerű
közösséget alkotva tölthettünk el ismét egy felejthetetlen hetet a minden
igényt kielégítő őrségi helyszínen. Október 13-án Szolnokon tartunk
tábortalálkozót, ahová várjuk a résztvevőket, hogy találkozhassunk egymással és
Isten Igéjével. Hálásak vagyunk Istennek a sok jóért, amivel megajándékozott
bennünket, és már készülünk a 2013. augusztus 4-11. között megrendezendő
táborba, melyre már 30-an jelezték részvételi szándékukat.
Hoffer Zoltán
|