Missziókonferencia (Balatonlelle, 2012. július 17-21.)
A Magyar Unió immár hagyományosan olyan témában szervezi meg a missziókonferenciát, hogy segítsük és támogassuk a Generál Konferencia egy-egy missziós vagy lelkiségi törekvését. Az elmúlt években a világközösség evangelizációs programjába (Nyújtsd ki kezed!) vagy megújulási kezdeményezésébe (Megújulás a Misszióért) kapcsolódtunk be táborunkkal. Idén követtük ezt a hagyományt azzal, hogy a szintén a Generál Konferencia által elindított Nagy Reménység programba vezettük be a missziókonferencia résztvevőit.
Uniónk a Transzeurópai Divízióval összhangban 2012-2013 évben
kapcsolódik be a Generál Konferencia Nagy Reménység programjába. Az idei
évet a segédanyagok előkészítésére, valamint testvéreink felkészítésére
fordítjuk, hogy a jövő év elejétől teljes erővel hirdethessük a
reménység üzenetét minden korcsoportnak, minden érdeklődő
felebarátunknak.
Ennek a felkészülésnek a jegyében szerveztük meg idén a missziókonferenciát.
A tábor jelmondata „Nagy küzdelem - kell ez nekünk?" volt. Kicsit
provokatívnak tűnhetett, de célunk az volt, hogy felhívjuk testvéreink
figyelmét arra, hogy küldetésünk nem a küzdelmes kereszténység
bemutatása, hanem a reménytelen emberek számára a Krisztusban kapott
reménység közelhozása. Az egész tábor programja a missziós
elkötelezettség megerősítése volt. A plenáris előadásokon egy fiatal
amerikai lelkipásztor (Filip Milosavljevic) rendkívül biblikus,
ugyanakkor lelkesítő és magával ragadó igehirdetései ráztak fel
bennünket a megszokott, sokszor langymeleg gondolkodásunkból.
A szekciókon az unió osztályvezetői és intézményvezetői segítettek a A nagy küzdelem
c. könyv jobb megértésében (ha már szeretnénk másoknak osztani,
legalább mi is ismerjük meg a keletkezési körülményeit, hátterét), az
adventista teológia sajátos nagy küzdelem szemléletének megértésében, a
nagy küzdelem családi életre való hatása és a győzelem reménységének
megtapasztalásában, valamint a Generál Konferencia által elindított
kezdeményezés gyakorlati megvalósításának lehetőségében. A fiatalok
számára pedig egy gyakorlati misszióképzés volt a hét, ahol
elsajátíthatták hitünk megosztásának örömét és lehetőségét a lehető
legkülönfélébb körülmények között. Miközben a felnőttek és fiatalok
tanultak, a gyermekek is jól érezték magukat, hiszen testvéreink örömmel
foglalkoztak velük is.
Ezek mellett számos testi-lelki program egészítette ki a napokat:
imaközösség, lelkigondozás, utcai misszió, kulturális és sportprogramok,
játékok és sok-sok közös beszélgetés.
A tábor során folyamatosan 200 fő fölött volt és fokozatosan
emelkedett a létszám egészen szombatig, amikor közel 400-an voltunk
együtt, nem kis feladatot adva a Konferenciai Központ dolgozóinak sem,
akiknek a szolgálatát ezúton is köszönjük.
A program egyik csúcspontja talán a péntek esti istentisztelet volt,
egy hatalmas hajóban, a Balaton közepén, éppen naplementekor. Megindító
volt, hogy a döntésre való felhívásra több tucatnyian mentek előre, akik
kifejezték szándékukat, hogy Istennel együtt szeretnék tovább élni
életüket.
Szombat délelőtt egy különleges igehirdetésben lehetett része a közel
400 testvérnek (jórészük a konferenciai terem mellett felállított
hatalmas sátorban kivetítőn keresztül kapcsolódott be). Az igehirdetés
szolgálatát nem egymás után, hanem egyszerre (!!!) három vezető testvér
végezte: Ócsai Tamás unióelnök, Ősz-Farkas Ernő DET elnök, valamint
Hegyes-Horváth Géza TET elnök. Egymásnak adva a szót a reménység
üzenetét hirdették, amely mindenki számára valósággá vált Krisztus
szolgálata által.
Az immár hagyományos délutáni keresztség a Balaton vizében különösen
megható, és megindító volt minden résztvevő számára. Többen kifejezetten
úgy készülnek, hogy ők is majd a Balatonban szeretnének örök
szövetséget kötni Jézussal.
Hálásak vagyunk Istennek, aki a meteorológusok ígérete ellenére végig
csodálatos idővel ajándékozott meg bennünket, és ami a legfontosabb,
hogy igazi testvéri, közösségi élményekkel, valamint a misszió iránti
megújult elkötelezettséggel térhetett haza mindenki.
Aki szeretné valamilyen módon megtapasztalni a missziókonferencia
áldásait, keresse a Reménység Média (REK) által elkészített videó- és
hangfelvételeket.
Ócsai Tamás
|