oldal 1 / 2
A Keresztény Advent Közösség (KERAK) nemrégiben
megválasztott vezetői újból felvették a kapcsolatot a Generál Konferenciával és
a Transzeurópai Divízióval. Ennek eredményeként Bertil Wiklander
testvér, a Transzeurópai Divízió (TED) elnöke a Magyar Unió elnökével,
Ócsai Tamással egyetértésben meghívta egy közös megbeszélésre a KERAK
vezetését. A találkozó a Magyar Unió székhelyén, Pécelen volt augusztus
29-én. A megbeszélésen a TED részéről Bertil Wiklander divízióelnök, Rafat
Kamal elnökségi tag, a KERAK részéről Cserbik János elnök, Bodolai Zoltán
titkár, valamint Végh József és Stramszki István testvérek vettek részt.
Magyarországi egyházunkat Ócsai Tamás unióelnök, valamint Ősz-Farkas Ernő és
Hegyes-Horváth Géza egyházterületi elnökök képviselték.
A rendkívül
szívélyes, testvéri és őszinte megbeszélésen először Isten Igéjét
tanulmányoztuk, ahol Ócsai Tamás unióelnök a vezetők számára legfontosabb
feladatként az Isten akaratára való nyitott és engedelmes odafigyelést
fogalmazta meg, majd Isten előtt leborulva kértük Szentlelkének jelenlétét és
akaratának teljesedését.
A találkozón
az unió és a TED képviselői átadtak egy válaszlevelet arra a javaslatra, melyet
a KERAK a 37 éves szakadás rendezési terveként juttatott el a Generál
Konferencia (GK) és a TED vezetőihez. A KERAK által megfogalmazott javaslat
alapvetően három lépcsőben vázolta fel a rendezés folyamatát: 1. lépésként a
KERAK gyülekezetek uniójaként lenne elismerve és közvetlenül a GK-hoz tartozna.
A 2. lépcsőben folyamatos közös testvéri programok, megbeszélések és
együttműködés segítségével a teológiai látásban valamint a gyakorlati
keresztény életben való nézeteltérések bibliai tisztázása és megbeszélése,
ennek eredményeképpen pedig a közeledés történne meg. A 3. lépésben pedig a
teljes szervezeti egység kialakulása következne be.
Erre a
rendezési javaslatra a TED és az unió képviselői a következő választ
fogalmazták meg (kivonatosan, a válasz leglényegesebb elemei):
- Az egyház szervezetében az egyik
leglényegesebb törekvés a különböző egyházi egységek közötti egység
kialakítása és fenntartása, amely Krisztus testének egységét szimbolizálja. Ezt
az alapelvet az egyház hitelvei is kimondják (Hitlevek 14).
- A Hetednapi
Adventista Egyház, mint világközösség által követett szabályzók értelmében az
azonos szintű szervezeti egységek nem fedhetik le ugyanazt a földrajzi
területet. (Pl. két uniót nem lehet szervezni ugyanazon a földrajzi területen.)
Ugyanakkor, amikor megalakulásra kerül egy új szervezeti egység (pl.
egyházterület vagy unió) meg kell vizsgálni, hogy az egyház többi szervezeti
egységeivel fennáll-e az egység lelkülete.
- Továbbá Ted
Wilson testvér, a GK elnöke is egyértelműen kifejezte egy levelében, hogy a
szervezeti egység csak személyes alapon történhet meg, nem pedig elkülönült
szervezeti egységként.
- Mindezek
értelmében a rendezési javaslat első lépése nem lehetséges, mivel egy független
szervezeti egység létrehozása nem segíti az egység lelkületének és a szervezeti
egységnek a létrejöttét.
- Ugyanakkor
a második lépés alkalmazása valóban hasznos lehet, amely valóban a gyakorlati
közeledés lehetőségét teremti meg a későbbi teljes egység érekében.
- A TED és a
Magyar Unió javaslata, hogy mind a KERAK, mind az unió bizottságai
fogalmazzanak meg egy közös szándéknyilatkozatot, amely a párbeszéd lehetőségét
teremti meg az egység érdekében a fenti elvek figyelembevételével.
A mintegy 7 órán át tartó
megbeszélésen, melyet Bertil Wiklander testvér vezetett, számos kérdést
érintettünk. Sem feszültség, sem pedig ellenségeskedés, sem vádaskodás
lelkülete nem volt tapasztalható, ellenben őszinte, nyitott, testvéri és
bátorító lelkületű volt. A találkozóról egy emlékeztető született. A megbeszélés
lényege, hogy a további tárgyalásokat előkészítsük, azok tematikáját
lefektessük, a párbeszéd lehetőségét megteremtsük.
Szeretettel
kérjük testvéreinket, hogy továbbra is imádságban hordozzátok a kérdést, hogy
Isten népe életében valóban ezen a téren is megmutatkozzon az az egység,
amelyért Jézus Krisztus is imádkozott.
Ócsai Tamás
|