Gazdasági igazgatóváltás az Adventista Teológiai Főiskolán |
|
|
|
Kárpáti Petronella nyugdíjba vonulása miatt
megüresedett a gazdasági igazgatói munkakör az Adventista Teológiai Főiskolán,
ezért az intézmény vezetése pályázatot írt ki a munkakörre. A beérkezett
pályázatok elbírálása után a szenátus Bagi Ibolyát, a Veszprémi Gyülekezet
tagját választotta meg az intézmény gazdasági igazgatójává.
A diplomaosztó és tanévnyitó
ünnepségen Ócsai Tamás, a Magyar Unió és a főiskola igazgatótanácsának elnöke
méltatta Kárpáti Petronella testvérnő szolgálatát, aki 1975-től vett részt az
iskola munkájában. Kezdetekben iskolai ügyintézőként tevékenykedett, majd
később a héber és a görög nyelv oktatásába is becsatlakozott. Az évek során
gazdasági képesítést szerzett, amivel az iskola mellett a Dunamelléki
Egyházterületnél, az Advent Kiadónál és később az uniónál is építette az Úr
művét. Testvérnőnk az Adventista Teológiai Főiskolán 2002 óta töltötte be a
gazdasági igazgatói tisztséget. Bár ezt a feladatkört szeretettel átadja utódjának,
nem szakad el a főiskolától, hiszen továbbra is ő tanítja majd a bibliai
nyelveket. Szeretnénk ezt az alkalmat is megragadni, hogy megköszönjük Kárpáti
Petronella értékes szolgálatát, és az Úr áldását kívánjuk további munkájára.
Bagi Ibolya a diplomaosztó és
tanévnyitó ünnepségen vette át Ócsai Tamás testvértől megbízólevelét.
Testvérnőnk közgazdászként főként költségvetési területen dolgozott, az elmúlt
években pedig oktatási intézményekben látott el gazdasági vezetői feladatokat.
Bízunk abban, hogy Bagi Ibolya oktatásban szerzett tapasztalatai miatt hasznos
szolgálatot végez az iskolában, és hozzájárul az intézmény további
fejlődéséhez. Isten áldását kívánjuk életére és szolgálatára.
ATF
|