Az Adventista Diakóniai és Humán Szolgáltató Központ szolgálata
Jézusról azt olvassuk, hogy széjjeljárt mindenfelé, és miközben prédikált, jót tett mindenkivel. Ez a feladata az egyháznak is. Az emberek segítése tehát szerves része kell, hogy legyen egyházunk szolgálatának. E munka koordinálása érdekében hozta létre az Unióbizottság a Hetednapi Adventista Egyház keretei között az Adventista Diakóniai és Humán Szolgáltató Központot. A gyülekezeti diakóniai munka segítése mellett ez az intézmény koordinálja az egyház azon intézményeit, szolgálatait, amelyek intézményes keretek között működve kívánnak részt vállalni a segítés szolgálatában.
Egyházunkban hosszú múltra tekint vissza az idős emberek gondozásában
nyújtott szolgálat, Tasson és Gyulán a két adventista idősek otthonában
80 ellátottról gondoskodnak a lelkiismeretes dolgozók. Az elmúlt évben
ünnepelte tassi szeretetotthonunk az 50 éves jubileumát, erről az
eseményről a közszolgálati televíziók is beszámoltak. Az egyik rangos
szakfolyóirat cikket írva az itt folyó munkáról, azt a címet
választotta, hogy „Példát mutatnak a hetednapi adventisták". Tavaly az
idősek otthonán kívül elindított egyházunk egy házi segítségnyújtó
szolgálatot is, amelynek keretében az idős emberekről otthonaikban
gondoskodik a gondozónő. E szolgálat jelenleg Baranya megyében, a Hidasi
Adventista Házi Segítségnyújtó Szolgálat keretei között működik.
Az idős emberek mellett a gyermekekre is gondolnunk kell. Ennek
jegyében kezdte meg működését szintén a tavalyi évben a Csipet Csapat
Családi Napközi Hódmezővásárhelyen. Az itt dolgozó nevelők nemcsak a
gyermekek keresztény szemléletű nevelésére fordítanak gondot, hanem e
gyermekek szüleinek is nyújtanak támogatást, hogy a szülői feladataikat
minél tökéletesebben tudják ellátni. A Keresztény Advent Közösség
fenntartásában működött korábban a Hazafelé Nevelőszülői Hálózat, melyet
most átvéve egyházunk működtet tovább. Ez egy országos hálózat, az
ország különböző pontjain 73 nevelőszülő 114 gyermeket nevel. E
gyermekek valamilyen ok miatt elkerültek eredeti családjukból, ami
minden esetben nagy lelki terhet ró rájuk. A nevelőszülők áldozatos
munkájának segítségével a lehető legjobb emberekké kell őket formálni -
ez a nevelőszülői hálózat célkitűzése. E nemes szolgálat végzéséhez
keressük egyházunk tagjai közül is azokat, akik elhívást éreznek ilyen
tevékenység végzéséhez. A Keresztény Advent Közösség intézményei közül
folyamatban van két másik intézmény átvétele is, mindkettő a Somogy
megyei Nágocson működik. Az egyik szintén egy nevelőszülői hálózat, a
másik egy családok átmeneti otthona. Itt elsősorban azok a szülők
kerülnek ideiglenes elhelyezésre gyermekeikkel, akik valamilyen tragédia
következtében kénytelenek elhagyni otthonaikat, és nincs hová menniük.
Egyházunk a közoktatás terén is nyitott ez évben. Szeptember 3-án
részt vehettünk az első magyar adventista általános iskola és első
magyar adventista óvoda évnyitóján. Mindkét intézmény a
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiborszálláson működik. A tiborszállási
Péchy László Adventista Általános Iskolának 160 tanulója van, a
Nyitnikék Adventista Óvodában pedig 30 gyermekre viselnek gondot.
Ugyancsak az Adventista Diakóniai és Humán Szolgáltató Központ
koordinálja a MentŐ Mentáliroda és Balatonlellei Konferenciai Központ
munkáját is.
Tóth Sándor
az Adventista Diakóniai és Humán
Szolgáltató Központ vezetője
|