Örömmel számolhatok be arról, hogy az utolsó cikkem óta is változatlanul 9 fő gondozottam van. Az elmúlt időszakban végeztem egy kis közvélemény-kutatást az ellátottak körében, ami nagyon eredményesnek bizonyult. Különböző gondolatok hangzottak el az idősek szájából, amiből most kettőt szeretnék megosztani az olvasókkal:

• „Nekem mindent jelent ez a szolgáltatás, hiszen alig tudok menni, egyedül élek kiszolgáltatottan, nincs akihez szóljak, így jobban biztonságban érzem magam."
• „Nagyon örülök, hogy lett ez a lehetőség, s igénybe vettem ezt a segítségnyújtást. Naponként rám néznek, bevásárolnak, vagy egyéb problémáimban segítenek."

Nagy boldogság számomra, hogy elégedett válaszokat kaphattam az idősektől, legalábbis 95%-uknak jó véleménye volt a házi segítségnyújtásról.

A legfontosabb észrevételem, hogy az otthonápolás a legkényelmesebb, legjobb megoldást nyújtja az időseknek megszokott környezetükben, saját otthonukban. Érezhetően igénylik, hogy szeressék őket, legyen mellettük valaki, aki szól hozzájuk elesett napjaikban is.

Megállapítottam, hogy az idősek egyedülléte, sérülékenysége megkívánja a gyakori látogatást, beszélgetést. Bátorítani kell őket az aktív életre, mozgásra. Úgy gondolom, hogy a mozgáskorlátozott személyeknek még nagyobb szükségük van a társaságra, ezért nagyon hasznosnak tartom - az egészségi állapotnak megfelelő módon és mértékben - a szabadidő hasznos eltöltését, a derűs időskor megélésének elősegítéséhez. Fontosnak tartanám a közeljövőben bevezetni a jeles ünnepek (karácsony, nőnap, anyák napja) megtartását.

A megbetegedés akut és krónikus szakaszában viszont a segítségnyújtás nagyon nehéz (lássuk pld. Jób 30:20).

A testi szenvedést fokozza az a tudat, hogy halállal végződhet. (Zsolt 90:10) „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk."

Van egy néni, aki fekvő beteg volt, s mielőtt írtam volna róla a cikkemben, súlyos betegségben meghalt. De úgy gondoltam, így is teszek róla egy-két említést.  Nagyon  nehezen tűrte a fájdalmat s nehezen fogadta el, hogy mennyit kell szenvednie, de utolsó napjaiban megnyugodva, békében, csendesen távozott.

Szerettem volna elfogadtatni vele (és a családjával), hogy az élete Isten kezében van, és megértetni, hogy Isten a szenvedésben sem hagyja magára. Sokat vigasztaltam a lányát, s nagyon jól esett, hogy meghallgatott, hívott. Mondtam neki, hogy szeretném, ha az elmúlás sötétsége helyett az örök élet fénye ragyoghatná be az életét és Isten szeretetének, megbocsátásának a tudata. Imádkoztam, hogy mindezeket tudjam vele elfogadtatni. Nagy örömem, hogy a néni betegsége által megismerkedhettem a lányával, jó beszélgetéseink voltak, s azóta is tartjuk a kapcsolatot.

A szomorú betegségek mellett beszámolhatok csodás gyógyulásokról is!

Van egy bácsi (aki a képen látható), aki 78 éves korában (nemrég) vállalkozott egy epeműtétre, ami ebben a korban már nem olyan kis dolog. Ő egy nagyon aranyos, templomba járó bácsika, akinek egy éve halt meg a felesége, s azóta számtalan betegségen ment keresztül.

Nagyon nagy bátorsággal nézett szembe a műtéttel, annak ellenére, hogy egyéb betegségei is voltak. Megígértem neki, hogy imádkozom érte. Bekerült a kórházba, és kb. 1 hét múlva felhívtam az unokáját, aki azt mondta, hogy nincs valami jól a papája, belázasodott, félrebeszél, az akut osztályon van. Nagyon meglepődtem, de végül is a bácsi hite és az imám nem volt hiábavaló. Bár még egy hétig bent kellett maradnia a kórházban, de aztán csak hazajöhetett, s nagy örömünkre ismét jól van (ahogy a képen is látható), járok hozzá, s a mai napig tanulok tőle, hogy milyen nagy elszántsággal, hittel állta ki ezt a próbát ebben a korban!

Összegezve, az a kívánságom, hogy a gondozottjaim boldog, megelégedett emberek legyenek idős korukban is. Próbálom rávezetni őket, hogy a kicsi örömöket nagy örömökként, a nagy szenvedéseket pedig kis szenvedésként éljék meg.

Klungné Ömböli Edit
Hidasi Házi Segítségnyújtó Szolgálat vezetője
Tel.: 30/693-1548