Az első félév bibliaköri alkalmait és egyéb
rendezvényeinket július 8-án egy bográcsos, baráti összejövetellel zártuk. A
nagy kánikula ellenére 28-an voltunk együtt, barátaink is eljöttek, nagyon jól
érezték magukat. Délelőtt 10 óra körül gyülekeztünk és délután 6 óra körül
zártuk a napot. Már ekkor elhatároztuk, hogy ezt megismételjük.
Augusztus közepén
Balatonlellén jött össze egy kb. 30 fős csapat, melyet a Csepeli Gyülekezettel
és a szigetszentmiklósi gyülekezetalapításban résztvevőkkel együtt szerveztünk.
Mindenki nagyon jól érezte magát. A
fürdés, sétálás, sakkozás, kirándulás és egyéb programok mellett a lelki
eledelről is gondoskodtunk. Naponta két áhítatot tartott lelkészünk, Simon
István és a meghívott Emilián Niculescu testvér. Vendégeink kipihenve és
lelkileg feltöltődve tértek haza.
A rajzpályázat nyertes
gyerekei is nagyon jól érezték magukat: hárman az SZBT-n, két fő pedig - miután
családi okok miatt oda nem tudtak elmenni - az ADRA táborban. Ez is
gyermektábor volt Balatonlellén, és ide az egyik anyuka is elment, saját
költségén. Ő egyébként az egyik rajztanár, aki a zsűrizésben évek óta részt
vesz. A táborban nagyon aktív volt, segített a rajzversenyt lebonyolítani, és a
táborvezetők portréját is megrajzolta egy pólóra. Ezt a pólót az ADRA elküldi a
norvég csoport résztvevőinek. Aminek legjobban örültünk, hogy szombaton ez az
anyuka a gyermekével együtt részt vett az istentiszteleten.
A nyár sajnos véget ért, de a folyamatosan ápolt
barátságaink megmaradtak, elmélyültek és sokkal közvetlenebbé váltak
kapcsolataink a táborok és a szabadtéri együttléteink alatt.
Szeptember 16-án „becsöngettünk", azaz megismételtük a
bográcsos összejövetelt. Vendégeinkkel együtt 25-en voltunk a Pesterzsébeti
Gyülekezet udvarán. Kellemes idő volt: főztünk és sütöttünk is. A közös
krumpli- és zöldségtisztítás, valamint a főzés ideje alatt tartalmas
beszélgetésekre is jutott idő a Biblia igazságaival kapcsolatban.
Ez a három program
összekovácsolta a gyülekezet tagjait a vendégeinkkel, és egy egymás örömét, problémáit testvéri módon
megosztó, egymásért imádkozó közösség formálódik. A gyermekprogramok újabb
„gyümölcse", a rajztanár anyuka, aki már gyülekezetünkben is volt néhányszor.
Szeptember 22-én beindult a filmklub: A Sátán
céltáblái c. filmet néztük meg közösen, mely arról szól, hogy a különböző
szenvedélyektől (játékfüggés, alkohol...) egyedül Jézus tud megszabadítani.
Október 1-jén indul a Biblia
klub, melyen eddigi vendégeink, mint barátaink vesznek részt. Miután olyan
helyre jönnek, ahol nagyon jól érzik magukat, lelki feltöltődést, felüdülést
tapasztalnak további barátokat hívnak.
Egy barátunk készül keresztségre,
és reméljük, hogy hamarosan lesz követője is.
Karancsi Ilona
|