2012. szeptember 3-án volt
a tiborszállási Péchy László Általános Iskola évnyitó ünnepélye, ami az első
magyarországi adventista iskola. Ez az esemény azért is volt számunkra nagyon
kedves és kihagyhatatlan, mert a nyári ADRA táborunkban ott volt az iskola
igazgatónője és négy, most már nyolcadikos gyerek is, akiket nagyon-nagyon
megszerettünk.
Izgatottan
vártuk a találkozást, és nagyon jól esett nekünk, hogy nemcsak a gyerekek
örültek és lelkesedtek a találkozásnak, hanem az igazgatónő is.
Volt
időnk és alkalmunk megismerni egy kicsit az iskolát, a tantestületet, a
gyerekeket, a körülményeket és az órákat is. Sokat beszélgettünk és nevettünk a
gyerekekkel, nosztalgiáztunk a tábori élményeken.
Számomra
a legszebb élmény az volt, amikor megtudtuk, hogy a táborban is résztvevő
gyerekek az évnyitóra készültek két énekkel, amit a táborban tanultak. Az egyik
a „Rejts most el!", ami a kedvencük lett, és amit az énekórák alatt majd'
minden gyerek meg fog tanulni, a másik pedig az „Isten alkotta az
oroszlánokat..." című ének, amit - miután elénekeltük és elmutogattuk egyszer a
tábori gyerekekkel - az egész iskola együtt énekelt és mutogatott velünk, az
összes gyerek, a tanárok, a szülők és egyházunk képviselői: Ócsai Tamás, Tóth
Sándor és Soós Róbert, valamint a polgármester is. Az igazgatónő pedig odaállt
mellénk, az „ADRA táborosok" mellé, és ott énekelt velünk, hatalmas mosollyal.
Ők
már tudják, hogy FONTOSAK ISTENNEK! Bízunk benne, hogy ezt egyre többen fogják
így gondolni.
Kis Márta
|