...így mi is kell, hogy vérünket adjuk embertársainkért! Ezzel az elhatározással szerveztük meg a Kecskeméti Gyülekezetben a véradó délutánt. A vöröskereszt aktivistáival együtt mindannyian izgatottan vártuk, vajon hányan jönnek felhívásunkra, hiszen még a helyi újságban is megjelent invitálásunk. Hála az Úrnak, nagyon boldog volt mindenki, amikor még egy kis sor is kialakult, annyian jöttek. A résztvevők a szokásos ajándékokon felül még egy „Szeretet törvénye" című könyvet is kaptak, amelyet többen külön megköszöntek.
A véradás végén jó kapcsolat alakult ki az aktivisták és közöttünk.
Különösképpen a doktor úr lepődött meg a helyszínen és a
kezdeményezésen. Azt mondta, hogy igazán illik a helyhez a véradás...
Olyan különös melegséget érez, és teljesen átitatódott az épület
szellemiségével... Az az elhatározás született bennünk, hogy
rendszeressé tesszük az ilyen alkalmat!
Bárcsak adná az Úr, hogy e szervezés által is legyenek olyanok, akik
megismerik azt a Valakit, aki az egész világért adta a vérét!
sTiv
|