A 2011 októberétől 2012 májusáig Kiskőrösön
megtartott Jézus7 előadás-sorozat végén nyári táborba invitáltuk vendégeinket.
Hosszú keresés után találtunk rá az imrehegyi Életházra, mely a város zajától
távol, a homokdűnék és szőlősorok ölelésében, árnyas fák között igazi oázis
volt számunkra a rekkenő augusztusi hőségben.
Meghívásunkat sokan elfogadták;
kicsik és nagyok táboroztunk együtt Kiskunhalasról, Páhiról, Soltról,
Dunavecséről, Bajáról és Kiskőrösről.
Elsődleges célunk volt az Élő víz megtalálása: délelőtti
beszélgetéseink keretében Dániel élettörténete alapján tanultunk a
megpróbáltatásokban való kitartásról, s közösen kutattuk a keresztény
családmodell bibliai mintáját. Az esti áhítatok idején Jézus életét és
tanításait tanulmányoztuk. Táborunk zárásaként láthatatlan színház keretében
abszolút részeseivé váltunk Jézus mindennapjainak, földi szolgálatának.
Gyermekeink Jézus példázatait
tanulmányozták történetek, énekek és játékok segítségével.
Az éjszakai és nappali túrák, a
lovaskocsizás, a tábortűz, a sport- és ügyességi vetélkedők, a közös főzés
tovább színesítették élményeinket.
Nagy szükségünk volt arra, hogy
elfelejtsük a mindennapok rohanását, s testileg-lelkileg feltöltekezzünk.
Nekünk sikerült. Reméljük, jövőre még többen csatlakoznak hozzánk.
Kertai Nóra (Kiskőrös)
|