2012. szeptember 30-án,
immár harmadik alkalommal került
megrendezésre a szív világnapi
egészségprogram a Hetednapi Adventista Egyház
Veszprémi Gyülekezetének NewStart életmódklubja szervezésében.
A nagyszámú hallgatóságot dr. Strenner
Zoltán, a Közjóléti
Bizottság elnöke köszöntötte,
Iuvenalis római költőt
idézve: „Orandum est, ut
sit mens sana in
corpore sano." (Azért kellene
imádkozni, hogy ép testben
ép lélek legyen), kihangsúlyozva, hogy
az egészségnap valódi célja
az egészséges táplálkozás és
a rendszeres testmozgás propagálásán túl
mindannyiunk belső, mentális megújulása.
Ezen
összetevők összhangjának szükségességét mindhárom előadó:
Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök - Védelem
a stroke ellen;
dr. Dósa Andrea
kardiológus - Mozgás - Gyógyszer;
és dr. Lakatos László
belgyógyász főorvos - Életmód
és étrend szerepe
a daganatos megbetegedések kialakulásában című
előadásaikban ugyanúgy kiemelte,
megerősítette.
Az
előadások szünetében az
előtérben szűrővizsgálatok, reformétel-bemutató és -kóstoló,
valamint méhészek és őstermelők
által felkínált termékek
standja várta a
látogatókat.
A
program sikeres megvalósulását idén is
több támogató segítette,
úgymint az MTD;
a Veszprém Megyei
ÁNTSZ; az Egészségtár-bőrdíszmű; az Eszter
Gyógynövénybolt; Pásztor Miklós
őstermelő; ifj. Kis
József méhész; és
a Hetednapi Adventista
Egyház.
T. Sz.
|