A Doktorok Kollégiuma tagja lett Tokics Imre |
|
|
|
A Magyarországi Református Egyház
tudományos testülete, a Doktorok Kollégiuma 39. alkalommal tartotta közgyűlését
2012. augusztus 21. és 24. között Révkomáromban, a Selye János Egyetemen,
melyen sor került az új doktorok ünnepélyes felvételére a Doktorok Kollégiuma
közösségébe.
E rangos
tudományos testületbe vették fel tagnak dr. Tokics Imre testvért is, aki
méltónak találtatott az Ószövetség Szakcsoportban való kutatómunkára. A
testület tevékenysége tudományos háttérmunkát jelent a kisegyházak számára is.
Dr. Tokics Imre
jelenleg az Adventista Teológiai Főiskola Ószövetségi Tudományok Tanszékének
vezetője és a Budapest-Terézvárosi Gyülekezet lelkésze; a filozófia, a jog és a
zsidó vallástudományok doktori címek birtokosa.
Ebből az
alkalomból szeretettel köszöntjük dr. Tokics Imre főiskolai tanárt, életére és
szolgálatára Isten gazdag áldását kívánjuk!
(i-ő.)
|