oldal 1 / 2 A Generál Konferencia
Éves Tanácsülése
A Generál
Konferencia Végrehajtó Bizottsága 2012. október 11-17. között tartotta meg Éves
Tanácsülését az egyház világközpontjában, Silver Spring-ben (USA, Maryland),
ahol a Magyar Uniót Ócsai Tamás unióelnök képviselte.
A tanácskozás jelmondata: „Megújulás és
a keresztény élet" volt, ami mind lelki növekedésünk, mind pedig missziós
elkötelezettségünk fontos része. Otthonainkban, gyülekezeteinkben, mind pedig a
világban, munkahelyünkön és környezetünkben egy hiteles, megújult keresztény
élettel tudjuk betölteni Istentől kapott küldetésünket.
A világegyház
vezetése minden évben kiemeli egy-egy osztály tevékenységének a jelentőségét.
Idén a Családi Szolgálatok Osztályának munkája került a középpontba.
Napjainkban Sátán talán legerőteljesebben a családokat, házasságokat támadja. A
házaspárokat, szülőket mind az egyházon belül, mind pedig a világban hatalmas
kihívás elé állítja a rohanó élet, a társadalom erkölcstelensége. Mind tagjaink
erősítése, mind pedig missziós elkötelezettségünk azt sürgeti, hogy erősítsük
meg a családokért végzett szolgálatot.
A tanácskozás
csütörtökön egy vezetőképző szemináriummal kezdődött, ahol valódi
esettanulmányok, kitalált szituációk segítségével csoportmegbeszélésen vettek
részt a közel 200 országból jelenlévő unióelnökök, divízió elnökségi tagok, a
világközösséget képviselő gyülekezeti lelkészek és tagok.
Nagyvárosi Misszió
Péntek este kezdődött az Evangelizációs
és Missziós Tanácskozás nevű program, ahol a résztvevők beszámolókat hallgattak
meg a Generál Konferencia nagyvárosi evangelizációs munkatervének
előkészületeiről. A kezdeményezés első lépéseként 2013-ban New York-ban kerül
megszervezésre egy átfogó missziós erőfeszítés. Szerte a világon a divíziók
2013 végétől, 2014 elejétől egy-egy kiválasztott városban, majd 2014 második
felétől minden unió egy-egy nagyvárosban kezdi el a programot átfogó módon, az
egyház minden szolgálatát bevonva a munkába. (Magyarországon az Unióbizottság
döntése alapján Budapesten kerül megszervezésre egy átfogó, szándékaink szerint
minden társadalmi réteget megszólító evangelizációs kezdeményezés.)
Az egészségügyi
üzenet fontosságáról és az egyház nagyvárosi missziós szolgálatába való
bekapcsolásáról az Egészségügyi Szolgálatok Osztályának vezetője beszélt.
Nekünk adventistáknak nem az egészséget kell ünnepelnünk, hanem Istent, aki az
egészség ajándékát adja az emberiségnek. Ezt az örömteli üzenetet kell
mindenféle fanatizmustól és szélsőségtől mentesen a világ számára elérhetővé
tenni. Erre nagyszerű lehetőség az osztály által kidolgozott „Ünnepeljünk!"
program.
Minden évben jelentés
hangzik el a Generál Konferencia missziós programja, a „Mondd el a világnak!"
előrehaladásáról. Számunkra is ismerős ez a program, amely a szolgálat három
dimenziójára irányítja figyelmünket: Nyújtsd ki kezed - Isten felé, a világ
felé, testvéred felé. A programban a nagyvárosok mellett a gyülekezetalapítás
szolgálatának újra felfedezésére hív az egyház vezetése. Minden társadalomban
milliók vannak, akik gyakorlatilag semmilyen egyházhoz sem tartoznak. Isten
arra hívott bennünket, hogy számukra is fogalmazzuk meg az Isten megmentő
kegyelméről szóló reménység üzenetét.
A titkári jelentés
mindig különleges színfoltja az Éves Tanácsülésnek. G. T. Ng testvér sajátos
humora még a legunalmasabb jelentést is színessé képes varázsolni. A jelentés
során különleges hangsúly került az egyház munkarendje, a Working Policy
jelentőségére. Beszámoltak egy új szoftver folyamatos bevezetéséről, amely a
teljes világközösség adminisztratív (titkári) jelentési kötelezettségeit, a
tagnévsorokat a lehető legmodernebb formában képes kezelni.
Ifjúság
A Generál Konferencia újból kifejezte
Isten iránti háláját, hogy a Hetednapi Adventista Egyház egy fiatal egyház. A
világ számos pontján a tagság több, mint 50%-a 35 év alatti. Azokon a
területeken, ahol kisebb arányban vannak jelen a fiatalok, ott is rendkívül
fontos, hogy gyermekeinket, fiataljainkat Isten és egyháza iránti
elkötelezettségre neveljük, bátorítva őket arra, hogy Krisztus tanítványaiként
társaikat Krisztushoz vezessék. Ennek érdekében a Generál Konferencia Ifjúsági
Osztálya egy nagyszerű sorozatot készített elő, melynek segítségével a
fiatalokat a tanítványság felé vezethetjük. A sorozat címe: Lépések a tanítványság
felé (Steps to Discipleship). Egy új kezdeményezés az évente megrendezésre
kerülő Globális Ifjúsági Nap, amely minden évben március közepén kerül
megszervezésre. Az osztály hatalmas erőfeszítéseket tesz a fiatal felnőttek
gondozására és megtartására.
Az egyház egysége
Világszerte a legnagyobb érdeklődés
talán az egyház egységének megőrzése érdekében tett erőfeszítéseket övezte. Az
a tény adott aktualitást ennek a kérdésnek, hogy a közelmúltban három unió
döntött úgy, hogy engedélyezi saját területén a nők felszentelését a
lelkipásztori szolgálatra, és ennek megfelelően módosította alkotmányát,
alapszabályát. Az egyik unió ugyan megszavazta, de azzal a különbséggel, hogy
addig nem alkalmazzák, amíg a GK nem dönt a kérdésről (2015-ben). Döntésük ellentétes
a Generál Konferencia korábbi döntéseivel, mivel a világközösség nem tette
lehetővé a nők felszentelését lelkészi szolgálatra, hanem a kérdést egy
teológiai bizottság vizsgálatára bízta, amely nemrégiben kezdte el a munkáját.
Ez a bizottság fog jelentést tenni az Éves Tanácsülésen 2014 októberében, és
akkor dől el, milyen előterjesztés kerül majd a 2015-ös Generál Konferenciai
Ülés elé.
A most tárgyalt
napirend nem a nők felszenteléséről szólt, hanem arról, hogy mit lehet tenni az
egyházban, ha egyes szervezeti egységek más véleményen vannak, illetve eltérnek
bizonyos kérdésekben a világközösség álláspontjától vagy határozatától. A
napirend címe: Állásfoglalás az egyházigazgatásról, a nézeteltéréssekkel
kapcsolatos eljárásról és megoldásáról... („Statement on Church Polity,
Procedures and Resolution of Disagreements...").
A témakör fontosságát
átérezve, a Transzeurópai Divízióhoz tartozó unióelnökök egy estét azzal
töltöttünk, hogy erről a kérdésről beszélgettünk, közösen imádkozva, kérve
Isten vezetését és bölcsességét.
A tárgyalás során
végig imádságos lelkület, az egymásra mutogatás helyett Isten Igéjének alapos
kutatása volt jellemző. A néha megszokott, szenvedélyes hangvételű
hozzászólások most elmaradtak, helyette mindenki átérezte a kérdés összetett voltát,
és az egyház egysége megőrzésének fontosságát szívén viselve hozott
határozatot, melynek lényegét kivonatosan közöljük (lásd az alábbiakban).
A hét során még
számos fontos kérdésben döntött a bizottság (pl. a szabályzók módosítása,
közöttük a tized felhasználásáról szóló szabályzat, melyet egy későbbi
alkalommal ismertetünk a testvérekkel), valamint programok beszámolóit
hallgatták meg a bizottság tagjai.
Folyamatos imádság,
keresztény lelkület jellemezte a tanácskozást. Minden fontosabb döntés előtt
Isten tanácsát kértük, áldását, bölcsességét, hogy a bizottság az Ő akarta
szerint tudjon cselekedni. A döntések után pedig imádságban kértük Isten
felhatalmazását és áldását a programok megvalósításához.
Ócsai Tamás
|