A Miskolci Gyülekezet - egy héten át tartó - 100 éves évfordulójának folytatásaként szeptember 22-én a helyiek a következő 100 évet egy regionális ifjúsági találkozóval indították. Erre az alkalomra nemcsak a régióból, hanem távolabbról is érkeztek vendégek a programra.
Délelőtt a kiscsoportos szombatiskola-tanulmányozás után Hoffer
Zoltán igeszolgálatát hallhattuk, melyből választ kaphattunk arra, miért
is születtünk erre a világra, és fiatalként milyen fontos teendőink,
feladataink vannak. Az alapige (1Tim 4:12) és az értékes prédikáció sok
bátorítást adott, úgy hiszem minden ott lévőnek egyaránt. A délelőtti
órát vers- és zeneszolgálatok is színesítették.
Közös ebéd után a délutáni óra a misszió jegyében telt el.
Naplementéig a fiataloknak alkalmuk volt egy kreatív, közösségépítő
„kerekasztal-beszélgetésben" részt venni, ahol a képzeletbeli labdát
egymásnak dobva különböző kérdéseket tehettek fel, és ezáltal
ismerhették meg jobban egymást. Ezt a szombat befejezése zárta le, amit
követett a vacsora, a pingpongverseny és sok-sok nevetés, beszélgetés.
Az idősebb fiataloknak is lehetőségük volt egy tanulságos és egyben
megható keresztény filmet megnézni.
Ezzel a szombati nap lezárult, de a hétvége még nem, mert a
miskolciak vasárnapra is tartogattak programot. Kora őszies, de kellemes
időben egy kiadós túrán vehettek részt a gyalogolni és hegyet mászni
szeretők a Bükkben. A túra elején, a helyi kisvasúton egy nosztalgikus
vonatozásra is nyílt alkalom, a gyalogtúra közben pedig csodaszép
tájakat fedezhettünk fel. A bátrabbaknak még csónakázhattak is a festői
szépségű Hámori-tavon.
Lelkileg feltöltődve és rengeteg élménnyel gazdagodva vettünk búcsút
egymástól és indultunk hazafelé kora délután. A program sikerére való
tekintettel már a következő ifjúsági hétvége időpontját is kitűztük, ami
várhatóan 2013 januárjában lesz.
N. B.
|