7
kórus mondta el énekben, 2 zenekar hangjegyekkel, 900 résztvevő imában, két
vezető lelkész pedig igében, hogy „Van remény - Jézus jön"! Ajándék kupon
fogadta azokat, akik október 27-én Budapesten, a Golgota utcában töltötték a
szombatot. A Van Remény magazin egy példányára lehetett beváltani, ami arra
emlékeztetett, hogy itt senki nem lehet néző; a nagy küzdelemben főszereplők
Isten kezében, mert 70 000 család várja a Kárpát-medencében, hogy valaki
elvigye a második advent örömhírét.
A „Van remény" kezdeményezéshez 6 határon túli
egyházterület csatlakozott, akiket a Vajdasági kórus és Süli Vencel, a
szabadkai körzet lelkésze képviselt.
Ócsai Tamás, a Magyar Unió elnöke arra
figyelmeztetett, hogy a remény hordozói nemcsak a mások életét mentik meg. E.
G. White hasonlata szerint, aki a fagyban szenvedőt a hátára veszi, a saját
vérkeringését forrósítja fel, és mindketten megmenekülnek. Ősz-Farkas Ernő, a
Dunamelléki Egyházterület elnöke Jézus végidőről szóló beszédéből idézett. A
tanítványokat és 2000 éve az adventvárókat két kérdés foglalkoztatta: mikor jön
el és milyen események előzik ezt meg. Jézus két másik kérdésre helyezi a
hangsúlyt: ki jön el és hogyan legyünk készen. Miközben Isten népe folyamatosan
és hűségesen végzi a rábízott szolgálatot, egy nap megjelenik Jézus az ég
felhőin. Az övéi alleluját énekelnek, amit szombaton az Országos Adventista
Szimfonikus Zenekar kíséretében szólaltatott meg az összevont kórus.
Délután 16.00 órától ismét megtelt a terem. Sem az
eső, sem a hideg, sem az utazás fáradsága nem jelentett akadályt. Senki nem
számított arra, hogy a délelőtti igei gondolatok ilyen hamar életre kelnek. A
segélykoncert az ADRA kárpátaljai programját támogatta. Szegény sorsú, határon
túli gyerekeknek jelentett megfogható és érezhető reményt az összegyűlt, közel
félmillió forintos adomány. Ez a gesztus bennük is megerősíti a közönség
énekének tapasztalatát: „A reményem csak Te vagy".
Dr. György István, Budapest főpolgármester-helyettesének
sorai és Babák László ezredes, az Országos Katasztrófavédelem nyugalmazott
hivatalvezetőjének szavai köszöntötték a rendezvényt. Az élő közvetítést
felvételről is meg lehet tekinteni egy hét múlva az onlineistentisztelet.hu
oldalon; addig is egy kis előzetes a délelőtti programból:
http://www.ustream.tv/recorded/26462377