2012. szeptember 15-én a Szolnoki Gyülekezetben regionális ifjúsági napot tartottunk. Az imaház hamar megtelt testvérekkel, vendégekkel, Kecskemétről is érkeztek fiatalok. A délelőtti igehirdetésben André Krisztina kifejtette, hogyha egymást szeretni fogjuk, akkor erről fogják embertársaink felismerni, hogy mi Jézus tanítványai vagyunk. Ez a világosan bemutatott kereszténység. Előtte azonban a 8in1 Singers együttes két énekel vitt közelebb bennünket Isten szavának megértéséhez. Nem felejthetjük el szolnoki testvéreink vendégszeretetét sem, amely igen finom és bőséges volt.
Ezt követően, az ízletes ebéd után, elindultunk Bucsára, ahol a
Közösségi Házban segélykoncertet szerveztünk a Balogh László Alapítvány
javára, a már említett zenei csapatunk (az 8in1 Singers)
tolmácsolásában. Az alapítvány helyi kezdeményezésű, és tehetséges
általános iskolai felső tagozatos és középiskolás tanulókat támogat,
akik árvák vagy félárvák, és anyagi körülményeik akadályoznák
képességeik kibontakoztatását.
A hangversenyen telt ház volt, körülbelül kilencven ember hallgatta
az énekeket. Az elhangzott énekek a lélek szárnyán megértették velünk a
szeretet és hit lényegét, valamint azt, hogy egyszer vége lesz minden
fájdalomnak, szenvedésnek. Simon Csaba lelkész testvérünk igei
gondolatai pedig arra tanítottak bennünket, hogy Jézus számára minden
gyermek egyformán fontos, azt az egyet is elmegy megkeresni, amely
elveszni látszik a kilencvenkilenc mellett a mi szemeink előtt.
A koncert végén, a gyűjtés eredményeként 52 360 Ft-ot adhattunk át az
alapítvány kuratóriumi elnökének, Balogh Istvánnénak, aki munkatársai
nevében háláját fejezte ki egyházunknak, és a helyi gyülekezetnek a
támogatásért. A hangverseny elmúltával vendégeink elismerő szavai arra
bátorítanak bennünket, hogy végezzük továbbra is azt a munkát, amelyre
elhívott bennünket a mi Megváltónk!
Ezek után a helyi gyülekezetben közös vacsorával, énekléssel fejeztük be a szombatot. Istent illeti hála ezért a napért!
A koncert megszervezésében nyújtott segítségért és a lebonyolítás
anyagi támogatásáért külön köszönetet mondunk az ADRA vezetőjének és
munkatársainak!
Zagyva László
|