„Én, én, én!" - hangzott a válasz mindenünnen a fenti kérdésemre, a toborzás egyik helyszínén. Sátrazás, csapatmunka, barátok, dalolás, környezetünk és hazánk megismerése - mindezt hol kaphatja meg az ember? Erre a kérdésre már én adtam a 9-10 évesekből álló kis osztálynak a választ.

Szeptemberi, októberi délelőttökön és délutánokon városunk általános iskoláiban mutattuk be a cserkészetet. Hála az Úrnak, 10 iskolába is bejutottunk, és így sok-sok eredményes órát tölthettünk el a gyerekekkel. Ebben az évben is nagyon pozitívan fogadtak minket, és rendkívül segítőkészek voltak minden egyes intézményben. Volt, ahol még a helyi könyvtárat és a vetítésekhez szükséges felszerelést is készséggel rendelkezésünkre bocsátották.

Maga a program egy rövidfilmmel kezdődött, amiben a táborainkról és játékainkról láthattak egy rövid összefoglalót a gyerekek. Majd szóban is ismertettük a cserkészet célját és lényegét. Ezután a jó előre felosztott kis „őrsökkel" (csapatokkal) játszottunk és beszélgettünk, és közben az ifjak tanárai részéről is élénk érdeklődést tapasztaltunk a munkánk iránt.

Várakozással töltött el a toborzás vége, ugyanis meghirdettük a „Cserkész légy!" nevű programot, melynek köszönhetően a gyerekek átélhetik életük első cserkészkalandját és jelentkezhetnek a foglalkozásokra. A szüleikkel megjelenő srácokat egy gondosan előkészített akadálypálya várta megannyi izgalommal. Különös hangok, szétzilált sátor, filmek és egyéb nyalánkságok voltak a listán. Ráadásul minden sikerüket fel is jegyezték, ugyanis a legügyesebbek jutalomban részesültek. Mindeközben szüleik a csapat vezetőivel adatot egyeztettek és megtudták, mire is jelentkeznének apróságaik. Itt tájékoztatást kaptak mindenről: csapatéletről, vezetőink képességeiről és munkásságukról. Áldásosnak bizonyult ez a program is. Sokan eljöttek és sokan maradtak is. A csapatunk 14 új taggal bővült. Mindannyian itt fognak először hallani Istenről, és további áldásként még a Lélek is elkezd bennük munkálkodni.

Sok reményt fűzök ezekhez a fiatalokhoz, hiszen egykori cserkészvezetőm is abban a reményben vett a csapatba, hogy egyszer testvérük lehetek az Úrban. Ez nem is olyan régen valóra vált, így ez a kép lebeg előttem is, amikor rájuk pillantok. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ezt a szolgálatot végezhetjük! Sok támogatást adott nekünk a Nagykanizsai Gyülekezet, az egyház és az ASI Hungary egyaránt, amiért szintén hálásak lehetünk! Végezetül sok áldást kívánok minden kedves olvasónak!

Szabó Gergő