ÉS Napok Székesfehérváron

Valamikor tavaly november elején ki-ki igyekezett belegyömöszölni azt az utolsó pulcsiját is a bőröndbe, átvette az úti csomagját, fogta a cókmókját, aztán kevés alvással, de annál több élménnyel - s esetleg egy fényesen csillogó éremmel a nyakában -, elindult haza Debrecenből... ÉS ...már akkor mindenki tudta, hogy milyen nagyon fog ez hiányozni egy teljes éven át!

De ahogyan az már csak lenni szokott, ez az év is (innen nézve legalábbis) szélsebesen eltelt, táborok jöttek-mentek, kicsit öregebbek lettünk, s talán bölcsebbek is, sok minden megváltozott... ÉS ...eljött a nagy nap, amiért igen is minden évben érdemes 365 napnyit visszaszámolni. Idén november 1-jén, 15.00 órakor, Székesfehérváron elkezdődött. Méghozzá nem is kis változással, hiszen rögtön a nyitó alkalmon el kellett búcsúznunk Kalocsai Tamástól, akinek talán csak úgy lehet méltóképp megköszönni 2009-től eddig tartó ifjúságvezetői munkáját, hogy legalább annyi áldást kívánunk az ezután következő szolgálatára, mint amennyi az eddigieket kísérte, és megbízunk az általa felkészített utódban!

Az idei program is bővelkedett mindenben, amit eddig megszokhattunk, amit tudtunk, hogy lesz, amit már nagyon vártunk... ÉS ... még ezeken felül is tartogatott meglepetéseket.

Tim Cress Denverből érkezett hozzánk, hogy Isten Igéjén keresztül megérintsen bennünket, és az Isten tervében való odaadó ugrálásra (akarom mondani, részvételre) serkentsen minket. Sikerrel. Már a hétvége alatt 3 missziós programmal gazdagították a résztvevők mind a Fehérváriakat, mind saját magukat. Sőt. Rengetegen vállaltak feladatokat a jövőre, az ország különböző pontjain, valamint elindult az „Én segítek! ÉS Te?" facebook oldal, ami tovább segíti a fiatalokat, hogy kivehessék a részüket Isten ránk bízott munkájában...

ÉS ...itt még korántsem volt vége! Szombaton hivatalosan is új ifivezetőként köszönthettük Ömböli Krisztiánt, és vendégei voltunk egy szövetségkötésnek, egy „újjászülinapnak", Csitáry-Hock Dorottya keresztségének...

ÉS ...talán ezek mellett úgy tűnhet, eltörpül a floorball-, foci-, röpibajokság vagy örömjáték, a teaház, a zene, a vetélkedők, az improvizációs gyakorlat, a mosolyfülke, ÉS a sok-sok találkozás, ÉS ismerkedés, ÉS sorban állás, ÉS liftezés, ÉS ébren töltött éjszakák, ÉS még felsorolni sem lehet, mi minden más. De mi, akik ott voltunk, tudjuk, hogy ezekből is (legalább) annyi örömöt, emléket és áldást viszünk haza, mint az előzőekből. Így hát vasárnap reggel ismét fájó szívvel szedelőzködtünk, elindultunk haza...

ÉS ...már most várjuk a következőt... ÉS ...talán nem is kell addig ismét egy évnek eltelnie! Mi pedig addig is emlékszünk majd: Egy mindenkiért - mindenki egyért!

Csatári Flóra