Énekelve Jeruzsálem kapujában |
|
|
|
„Dicsérjétek az Urat
citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket,
lantoljatok lelkesen, harsogón." (Zsoltárok 33:2-3)
2012. szeptember 8-án a
Hajdúhadházi, Józsai, Balmazújvárosi, Debreceni Gyülekezet tagjai gyűltek össze
a hajdúböszörményi imaházban, hogy az ének szavaival és hangszeres játékkal
dicsőítsék Istent. Az egész napos alkalom alatt az énekek között lélekemelő
tapasztalatok hangzottak el, az igei morzsákat „Nem kell félnünk a holnaptól, mert
JÉZUS ÉL és visszajön!" címmel ifj. Szőllősi Árpád tolmácsolásában hallhatták a jelenlévők.
Csodálatos
élményben volt részünk. A záró énekünk az „Együtt lesz majd mind..." című ének
volt, amivel azt a reményünket fejeztük ki, hogy a megváltott sereg kéz a
kézben eljuthat a mennyei otthonba, és ott már a gyermekeit hazaváró Atya előtt
csendülhetnek fel ugyanezek a szavak a győztes sereg ajkáról.
FM
|