Az Állásfoglalás
a tizedről és rendeltetési helyéről c. dokumentum a következőképpen lett megszavazva:
Időnként történnek olyan események, amik miatt néhány jó szándékú
gyülekezeti tag vagy gyülekezet arra a következtetésre jut, hogy nem fizeti
vissza a tizedet a saját gyülekezetén keresztül - ahol van a tagsága - az
egyházterületnek/missziónak/gyülekezetek uniójának. A gyakorlatunkat, ami
részletes szabályokat és eljárásokat tartalmaz, a világegyház dolgozta ki és
alkalmazza a Biblia tanításának a megértésére és az Ellen G. White-on keresztül
kapott tanácsokra alapozva. Isten világos utasításokat adott egyháza részére a
tized természetére és rendeltetésére vonatkozólag. Bármilyen eltérés ezektől az
isteni utasításoktól nem a legjobban szolgálja az egyház érdekeit és
küldetésének teljesítését, és ezért kerülni kell. Az Úr iránti engedelmességre
szólító hívás a következő, Ellen G. White-tól származó kijelentésekkel
kiegészített bibliai információkon alapul.
A tized szent - A Biblia kétségtelenül világos,
hogy a tized szent. A föld minden tizede az Úré, ...az Úr szent tulajdona az
(3Móz 27:30). Ez a bibliai alapelv a tizedfizetés igazi alapja. Mivel úgy
tűnik, hogy a mi munkánk eredménye, ezért úgy tűnhet, hogy a jövedelmünk tizede
az a miénk. De az Úr kijelentette, hogy ez nem így van. A tized az Övé. Ez
számos következtetést eredményez. Először is, mivel a tized nem a miénk,
azt vissza kell adnunk neki. Csak így lehet megőrizni a tized szentségét. Más
célra történő felhasználása közönségessé teszi és megsérti szentségét. Másodszor.
A tized visszaadása nem a tizedfizető személytől kapott juttatás kifizetése a
lelkésznek vagy bárki másnak. Mi nem embereknek adjuk a tizedet. Mi az Úrnak
adjuk azt vissza, és Ő dönti el, kinek adja, és hogyan kell felhasználni (4Móz
24:21, 24). Harmadszor. Mivel a tized szent és ezért nem a miénk, nem
szabad arra használni, hogy nyomást gyakoroljunk másokra, hogy olyan változást
idézzünk elő, aminek a megtörténtét szeretnénk látni. Arra sem szabad a tizedet
visszatartani, hogy személyes célt valósítsunk meg vele. Az egyetlen dolog,
amit helyesen tenni tudunk a tizeddel az az, hogy megfelelő időben visszaadjuk
az Úrnak, a Megváltónk iránti szeretet és tisztelet fenséges kifejezéseként.
Isten azonosítja a tizedben részesülőket - Mivel a
tized az Úré és Ő a tulajdonosa, szintén Ő az, aki eldönti, hogy kik kaphatják
meg. A Szentírásban a tizedet a Léviták örökségéül az Úr jelölte ki és nem az
izraeliták (4Móz 18:21). Az egyetlen dolog, amit az Úr elvárt az izraelitáktól,
hogy adják vissza neki a tizedet. A tárház a templom volt, ahonnan a tizedet
szétosztották a papoknak és a Lévitáknak (Mal 3:10; 4Móz 18:24). A keresztény
adakozásban a tized az Úrtól kapott ihletett rendelkezés folytán lett kijelölve
az egyház szervezett szolgálatára (1Kor 9:13; vö. Mt 23:23!). Ellen G. White
írásai világosan jelzik, hogy a tizedet vissza kell adni az
egyházterület/misszió/gyülekezetek uniója kincstárába az evangélium
szolgálatának munkájára (TM 308; 7MR 366).
Bármilyen eltérés Isten kinyilatkoztatott,
tizedre vonatkozó tervétől, emberi kifejeződése a tőle való függetlenségnek, és
megkérdőjelezi az alattvalói hűséget ahhoz az egyházhoz, amelynek a tagjai
vagyunk. Mivel az egyházterület/misszió/gyülekezetek uniója az (ahol egy egyén
él, és ahol a tagságának lennie kell, és) ahol a lelkigondozói támogatást
kapják a tagok, helyénvaló, hogy az egyházterület/misszió/gyülekezetek uniója
kapja a tizedet.
A tized és a vezetőség hibája - Néhány
ember számára logikus gondolatmenetnek tűnik, hogy ha úgy véljük, hogy Isten
népének vezetői hibát követtek el, akkor nem kell a tizedünket az
egyházterületnek/missziónak/gyülekezetek uniójának adnunk. A tized természete
és néhány világos bibliai példa jelzi, hogy ez a logika nem helyes tanácsadó.
Nehémiás idejében a papok és léviták közt komoly vallási és lelki korrupció
volt (Neh 13:4-5, 15). Ennek eredményeként a nép úgy döntött, hogy abbahagyja
Isten tizedének visszafizetését (13:10). Amikor Nehémiás ráébredt, hogy mi
történt, két dolgot tett. Először elítélte a nép döntését (13:11), másodszor
reformot kezdeményezett a papok és léviták között (13:9, 13). Malakiás, aki
ezalatt a válság alatt írt, azzal vádolta a népet, hogy megrabolta Istent, és
megparancsolta nekik az Úr nevében, hogy adják vissza Istennek a teljes tizedet
(Mal 3:8-10). Ő szintén nyilvánosan beszélt a papok és léviták ellen, lelki
bűneik miatt (1:6-13; 2:1-8).
Világos, hogy elsődleges lelki felelősségünk
visszajuttatni Isten tizedét azokhoz, akiket az Úr jelölt ki arra, hogy azt
megkapják. Ez az, amit Jézus is tanított. Nagyon jól ismerte Izrael lelki
vezetőinek a lelkiállapotát. De amikor a tizedfizetésről kérdezték, akkor nem
biztatott senkit arra, hogy tartsa vissza a tizedet, vagy adja azt valaki
másnak. Éppen ellenkezőleg, támogatta azt, amit kinyilatkoztatott Izraelnek -
fizessék vissza a tizedet az Úrnak, a templomon keresztül (Mt 23:23).
Ellen G. White írásaiban találunk egy
harmadik példát. 1890-ben a Michigan-i Egyházterület lelkiállapota mély és
lehangoló volt. A helyzet annyira rossz volt, hogy Ellen White kijelentette: „A
gyülekezeteknek sokkal jobb lenne ilyen vének és lelkészek nélkül" (2SAT 73). A
miatt a helyzet miatt sok gyülekezeti tag kezdte el visszatartani a tizedet.
Azt mondta nekik, „Nem látjátok, hogy semmilyen körülmények között sem helyes
visszatartani a tizedeiteket és adományaitokat, azért mert nem értetek egyet
mindennel, amit a testvéreitek csinálnak? A tized és adakozás egyetlen embernek
sem a saját tulajdona" (74. o.). Majd hozzátette: „Méltatlan lelkészek
kaphatnak ugyan lesújtó véleményeket, de ne kövessetek el bűnt ti magatok is
azzal, hogy visszatartjátok az Úrtól a saját tulajdonát" (74. o.).
Azzal a felhívással fordulunk gyülekezeti
tagjaink felé, hogy imádkozzanak Isten egyházáért és vezetőiért, hogy
maradjanak hűségesek a tized dolgában. Az Úr sokkal jobban törődik egyházával,
mint közülünk bárki, és nyugodtan bízhatunk abban, hogy Ő biztos kézzel fog
bennünket vezetni.
|