Mende négyezer lakosú, Pest megyei település a
Gödöllői-dombság utolsó nyúlványain. Barátságos, nyitott emberek lakják. Ezt
tapasztaltuk a majálison, amikor szórólapot osztogattunk, egészégi
állapotfelméréseket végeztünk, tanácsadással és ételkóstolóval szolgáltunk
náluk.
Most - amikor
jótékonysági hangversenyt rendeztünk - sem kellett csalódnunk bennük. Az öt éve
alakult Advent Rézfúvós Zenekar hangversenyére majdnem megtelt a frissen
felújított Művelődési Ház bálterme. Idén december 15-én harmadízben szolgált a
zenekar jótékonysági hangversennyel a faluban, a helyi általános iskola javára.
Különböző stílusú zeneművek csendültek fel: gyülekezeti ének éppúgy elhangzott,
mint opera, kórusének és az ilyenkor kötelező karácsonyi énekek - mégis
egységes, összeillő egésszé állt össze a program. A koncert felénél Ősz-Farkas
Ernő, a Dunamelléki Egyházterület elnöke szólt a várakozás témájáról. A jelen
ünnepről a kereszténység nagy reménységére irányította a figyelmünket: Jézus
második adventjére. A mostani együttlétek mind véget érnek - az nem fog véget
érni. Isten látható lesz, öröm lesz a találkozás, és Ő eltöröl minden könnyet.
Arra biztatott minket, hogy legyünk készen erre a találkozásra, szeressük
egymást és ajándékozzunk.
Igazi adventi hangulatú
estén vettünk részt, amelyen mindenki kapott valamit: a helyi általános iskola
részére összegyűlt a fénymásoló ára; a közönség felemelő zenei élményben és
biztató igei gondolatokban részesült; a zenészek pedig láthatták, hogy megéri
hetente összejönni, munka után próbálni, elszakítani az időt a pihenéstől, mert
nagyszerű élményt nyújtottak és jó célt szolgáltak. Isten áldja meg a
résztvevőket és a települést!
Gyarmati
Gyöngyi
|