2012.
december 8-án, szombaton, Banga-Jánosy Emil volt a vendégünk, aki Marosvásárhelyről érkezett, és az ottani
Remény TV evangelizátora. Délelőtt gyülekezetünkben szolgált, viszont a nap
fénypontja délután volt, amikor a kerület Kondor Béla Művelődési Központjában
egy adventköszöntő program keretében hallhattuk ismét előadását.
Banga-Jánosy Emil lelkész az adventvárás
válságáról beszélt, párhuzamba helyezve az ókori adventvárást napjaink globális
adventvárási válságával, kifejtve hogy nem elég készülnünk Jézus Krisztus
eljövetelére, hanem készen is kell lennünk arra.
Előadó társa volt dr. Gáspár Róbert gyógyszerész,
a „Boldog Élet" c. folyóirat szerkesztő bizottságának tagja, aki a hosszú élet titkát elemezte kutatások,
statisztikák segítségével. Előadásából megértettük, hogy fontos a helyes
étkezés, de talán még lényegesebbek a jó családi viszonyok, az élethosszig
tartó házasság, a társasági, baráti kapcsolatok, a tevékeny élet és nem
utolsósorban az ima. Előadásának végkövetkeztetésében közvetítette a Biblia
tanácsát: szeressük Istent és hallgassunk szavára, életünk hosszúságát Ő adja
meg.
Az előadásokat az alkalomhoz illő verses-zenés
műsor tette még színesebbé, a szünetben pedig nagy érdeklődés övezte egészségi
állapotfelmérés zajlott.
Köszönet az előadóknak testi-lelki egészségünk
táplálásáért és minden közreműködőnek a szép napért.
K. M.
|