„Krisztussal együtt
megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely
életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett
engem és önmagát adta érettem."
(Galata 2:20)
Szeptember utolsó szombatján napsütötte reggelre
ébredt kis gyülekezetünk. A makói adventista közösség számára nagy
jelentőséggel bírt ez a nap, hiszen 29-én öten úgy döntöttek, hogy szent
szövetségre lépnek Jézus Krisztussal.
Igazán megható volt
látni, ahogy a keresztelendők: Czombos Adrienn, Farkas Jennifer, Inokai
Orsolya, Farkas Márkusz és Nagy Imre fehér ruhában várakoztak a bemerítésre.
Mindannyian tudták, hogy életük legfontosabb döntését hozták meg, mi pedig
hálásak és boldogok voltunk, hogy szemtanúi lehettünk e csodás eseménynek.
Az igehirdetés előtt a
környékbeli és helyi fiatalok szolgálatában gyönyörködtünk. Különösen említésre
méltó volt a hódmezővásárhelyi ifjúság dicsőítése, akik a hallássérült Farkas
Márkuszra való tekintettel jelelve adták elő éneküket.
Az Igét Ambrus Zoltán
szólta, akit a keresztelendők még a Fiatalok Jézusért Táborban ismertek meg, és
olyannyira megkedvelték, hogy külön kérésük volt „Zozó" szolgálata. A
prédikáció Ef 3:13-mal indult, miszerint a szövetségkötés a házassághoz
hasonló, majd a keresztség fontosságáról és emlékezetességéről szólt, mivel ez
az egyik legmeghatározóbb lépésünk életünk során. Az istentisztelet után a
fiatalok megható bizonyságtételét hallgathattuk meg.
Az alámerítést Czombos
Csaba testvér végezte, aki ez alkalommal keresztelt először. A keresztelendők
között lányát, Adriennt is ő vezette az újjászületés élményében.
A makói gyülekezet
jelenlegi életének fontos szakasza volt ez a nap, hiszen úgy tűnt,
meghallgatásra találtak az imáink, mivel eddig kevés fiatal testvér volt a
gyülekezetben. Most ezzel az öt taggal és a további keresztségre jelentkezőkkel
is bővül a gyülekezet. Mindezért Istennek legyen hála!
AFI
|